Derült égből villámcsapásként befutottak az első hivatalos információk a Sony következő generációs konzoljáról. Kiderült, hogy a PlayStation 5 AMD alapú hardverrel bír majd, 8K- és ray tracing-támogatással, a gyorsabb töltési időkért pedig egy SSD-HDD hibrid megoldás felel majd, amely szó szerint a töredékére csökkenti a várakozást. Megtudtuk emellett azt is, hogy a PS5 kompatibilis lesz a PS4-játékokkal.

playstationfdsgerhe.jpg

Ha már Sony: a konzolgyártó évzáró üzleti jelentése is befutott, amely 2311 milliárd jen bevételről és 311 milliárd jen nyereségről számolt be - mindkét mutató javulást jelentett az előző évhez képest. A PS4 szintén nagyon erős, 17.8 milliós évet zárt, amivel karnyújtásnyira került a bűvös 100 milliós álomhatár is az eladásokat tekintve.

karnyujtasnyira-a-ps4-a-100-millios-alomhatartol.jpg

A Sony mellett a Nintendo is üzleti évet zárt, méghozzá hasonlóan erős számokkal, 1200 milliárd jen bevétellel és 250 milliárd jen profittal - itt is javulást sikerült elérni az előző esztendőhöz képest. A Switch-ből 16.95 millió példány fogyott a vizsgált időszakban, amivel összesítésben már 34 milliónál tartott a konzol ekkor világszinten.

nagyon-eros-evet-zart-a-nintendo-34-millio-felett-a-switch.jpg

És ha már konzolgyártók, akkor a Microsoft se maradjon ki: már csak azért se, mert áprilisban jelentették be a lemezmeghajtó nélküli masinájukat, az Xbox One S All-Digital Edition modellt. A kizárólag az online áruházból "etethető" konzol csökkentett, 249 dolláros / eurós árcédulát kapott, három előre telepített játékkal, a megjelenést pedig május elejére tűzték ki.

xbon1alldig.jpg

A Star Wars Celebration rendezvényen lerántották a leplet a Respawn Entertainment készülő Star Wars-játékáról, mely a Star Wars Jedi: Fallen Order címet kapta. A multiplayer-centrikus Battlefrontok után ezúttal egy többjátékos mód és mikrotranzakciók nélküli, sztoriorientált játékot kaptunk, melynek főhőse, Cal Kestis a 66-os parancs egyik túlélője.

Megérkezett az első előzetes a Sonic the Hedgehog mozifilmről, amely rendesen kiverte a biztosítékot internetszerte. A főgonoszt alakító Jim Carrey ugyan jó választásnak tűnt a trailer alapján, Sonic karakterét azonban rengeteg kritika érte a nem igazán játékhű, már-már emberszerű megvalósítás miatt - lett is folytatása a történetnek a nagy felhördülés következtében...

a-sonic-film-producere-szerint-elegedettek-lesznek-a-rajongok.jpg

Átadták az egyik legrangosabb videojátékos kitüntetésnek számító BAFTA Game Awards díjakat. A brit akadémiánál a God of War immáron sokadik év játéka díját gyűjtötte be, összességében pedig 5 kategóriát húzott be a 16-ból. Több kategóriában is nyerni tudott a Return of the Obra Dinn és a Nintendo Labo, a Red Dead Redemption 2 ellenben üres kézzel ment haza.

bafta-itt-is-tarolt-a-god-of-war-a-red-dead-dij-nelkul-maradt.jpg

Az egész világot megrázta a Párizsban történt tragédia, tűzvész miatt ugyanis súlyosan megrongálódott és részben megsemmisült a Notre-Dame-székesegyház tetőszerkezete. A francia Ubisoft nem mindennapi gesztussal fejezte ki együttérzését: egy hétig ingyenesen lehetett letölteni az Assassin's Creed Unity PC-verzióját, amely ugyebár éppen Párizsban játszódik és az ikonikus épület is megtalálható benne.

ingyen-van-az-assassins-creed-unity-a-notre-dame-i-tuzvesz-miatt.jpg

Az áprilisi hónap a játékmegjelenések tekintetében a zombik és a vérengzés jegyében telt, hiszen ekkor debütált a World War Z, a Mortal Kombat 11 és a PS4-exkluzív Days Gone is. Aki pedig valami békésebbre vágyott, az az Anno 1800 társaságában ilyen jellegű szórakozást is találhatott - sok más egyéb mellett persze.

Folytatás holnap, benne a májusi történésekkel!