A GTA-játékoknak nagyjából minden elemük kiemelkedően jónak tekinthető, ám még így is érdemes kitérni a kiváló érzékkel összeállított zenei palettára, amelyben bárki könnyedén megtalálhatja a hozzá legközelebb álló stílust. Bizonyára a 2026. május 26-án debütáló, nemrégiben új előzetest kapott GTA 6 esetében sem lesz ez másként, így már most dörzsölhetik a tenyerüket a muzsika szerelmesei, akik remélhetőleg már nem csak a kocsiban ülve adhatják át magukat a ritmusnak. A mindent letaroló második trailer mellett ugyanis rengeteg képpel is meglepett minket a Rockstar, egy-két screenshot alapján pedig könnyen lehet, hogy végre nem csupán a járgányok volánja mögött szólhat a nóta.

A Synth Potato nevű X-felhasználó hívta fel a figyelmet arra, hogy az egyik főszereplő, Lucia két képen is fülhallgatót (pontosabban az AirPods GTA-s megfelelőjét) visel, ami arra enged következdetni, hogy végre gyalog is hallgathatunk majd zenét. Már csak azért is logikus lenne ez a lépés a stúdió részéről, mert a legelső (valamint a második) Watch Dogs is tudta, ahogy a Saints Row-ban is volt erre lehetőségünk, a Cyberpunk 2077-be pedig egy később érkezett frissítéssel került bele a szóban forgó mechanika. Persze egyelőre senki se vegyen mérget arra, hogy tényleg bömbölhet a rock és a rap kocogás vagy lövöldözés közben, ám mivel más sandboxok már évekkel ezelőtt felkínálták ezt a lehetőséget, furcsa lenne, ha épp a Rockstar nem akarna felzárkózni.

A borítóképek forrása: Rockstar Games