Az idei E3-on jelentették be az Age of Empires felújítását a PC Gaming Show záróakkordjaként. A Gamescomon aztán azt is elárulták, hogy nem kell sokat várnunk a klasszikus RTS-re, hiszen az már október 19.-én jönni is fog. Most azonban sajnos kiderült, hogy ezt a határidőt a fejlesztők nem tudják tartani, így a Microsoft közleményben jelezte, hogy csak 2018-ban számíthatunk a Definitive Editionre. 

A posztban a fejlesztők kifejtik, a klasszikusok újrakiadásának az az egyik legnagyobb kihívása, hogy a folyton változó elvárások és a fejlődő technológia mellett is megőrizzék az eredeti játék karakterét, stílusát. Épp ezért a céljuk nem az, hogy pontosan a húsz évvel ezelőtti programot adják vissza, hanem azt a képet, ami az emlékeinkben él róla. Hogy ezt megtehessék, a fejlesztők kitolták a zárt béta idejét, sőt, további több ezer játékos bevonását ígérik, hogy még alaposabb teszt alá vethessék a kampányt, a multiplayert és a játék minden más aspektusát is.

Konkrét megjelenési dátum ezúttal nincsen, de a készítők úgy fogalmaznak a közleményben, hogy 2018 elején már szeretnék befejezni a munkálatokat.