Elindultak a megyei döntők küzdelmei a Megyék Csatája tornán, és itt dől el az utolsó párosításokból, hogy kik lesznek azok, akik végül képviselhetik a saját megyéjüket majd a november 6-án induló csoportkörökben. Az első napon a PlayStation 4-es mezőny, azon belül is 10 megye indulója mérhette össze tudását, és bár voltak nagyon egyértelmű eredmények, akadt néhány nagyon szoros párharc is.

mcsbanner640x360phase2fifa.png

Hajdú-Bihar

  • falCloWn 2:1 orosz_krisztofer
  • orosz_krisztofer 3:3 falCloWn
  • Továbbjutott falCLoWn 5:4-es összesítéssel

FalClown az a Kiss Ákos, aki nem olyan rég megnyerte az amatőröknek kiírt K&H e-kupa FIFA 21 1v1 versenyét az MTK arénában, és most is odatette magát. Természetesen a Kashiva Reysol együttesét választotta, amellyel ismét sikerült meglepetést okoznia, bár az OVR90-es szabály értelmében minden csapat egyenlő, mégis nagyon kézre áll neki ez az együttes. Az első meccsen a 90. percben sikerült megnyernie a mérkőzést, majd a visszavágón többször is vezetett, de a hajrá előtt 3:2-es hátrányban kellett futballoznia. Majd a 85. percben krisztofer a kapusával adta el a labdát, a büntetés pedig nem maradt el, összejött az egyenlítés, így a döntetlen Ákosnak elegendő volt a végső győzelemhez.

Pest

  • RozsaGergo 4:1 ReDw1nG
  • ReDw1nG 3:4 RozsaGergo
  • Továbbjutott RozsaGergo 8:4-es összesítéssel

Az egyik legnagyobb veteránnak számító ReDw1ng is nagyszerű játékkal jutott el a megyei döntőig, itt viszont emberére akadt. RozsaGergo ugyanis már az első mérkőzésen mondhatni eldöntötte a párharcot. A nagy arányú diadal után egy gólzáporos meccsen sikerült biztosítani a helyét a tornán.

Komárom-Esztergom

  • PROThunderStorm 1:0 Pikk24
  • Pikk24 0:1 PROThunderStorm
  • Továbbjutott PROThunderStorm 2:0-s összesítéssel

Heves

  • mateadam1994 3:0 Zsoltika11
  • Zsoltika11 0:6 mateadam1994
  • Továbbjutott mateadam1994 9:0-s összesítéssel

Ádám az egyik legnagyobb arányú győzelmet hozta össze, ráadásul ő volt az egyetlen, aki a két meccset figyelembe véve nem kapott egyetlen gólt sem. Az előző találkozón meccs nélkül dőlt el a győzelem, Ádám azonban előbb egy hármast gurított a Real Madridot irányítva, majd utána ezt sikerült megdupláznia, és ellentmondást nem tűrve nyerte meg a döntőt.

Tolna

  • HorvathG_ 1:1 Petyamx
  • Petyamx 0:3 HorvathG_
  • Továbbjutott HorvathG_ 4:1-es összesítéssel

Petya szerzett vezetést az első találkozón még az első félidőben, és HorvathG a magyar válogatottat irányítva végül a 64. percben egalizált Sallaival. Az eredmény azonban nem változott, így a visszavágó úgy startolhatott el, mintha mi sem történt volna. A második meccsre csapatot váltott HorvathG, a Bayern Münchenben látta az erőt, és végül igaza is lett, hiszen nagyobb arányú diadalt aratott, bár sokáig csak 1:0 volt az eredményjelzőn, de aztán a második félidőben eldőlt a kérdés ki lehet PS4-en a megye képviselője.

fifa-21-megyek-csaraja.jpg

Csongrád

  • EndLine03 3:1 nyiritamas
  • nyiritamas 3:2 EndLine03
  • Továbbjutott EndLine03 5:4-es összesítéssel

EndLine először vezette győzelemre a francia válogatottat, és elég kényelmesen el tudott húzni 3:0-ára, viszont a 74. percben Tamás szépíteni tudott, ami később még sokat jelentett, hiszen szorossá tette a párharcot. A visszavágón ez a találat meg is hozta neki a kedvet a futballhoz, hiszen gyorsan el is kezdte ledolgozni a hátrányát. EndLine azonban nem akarta a véletlenre bízni, és sikerült is kétszer betalálnia, ami pont elegendőnek bizonyult a végső győzelemhez.

Baranya

  • suszka1 1:5 gadaml10l
  • gadaml10l 7:2 suszka1
  • Továbbjutott gadaml10l 12:3-as összesítéssel

Gadam szintén azok táborát erősíti, akik mondhatni kitömték az ellenfelüket. A magyar nemzeti csapattal már az első félidőben vezetést szerzett, és nem sokkal később már kettővel vezetett, amire még érkezett egy szépítés suszkától, aztán viszont beindult a henger és Ádám meg sem állt ötig, majd aztán a visszavágón is megnyitotta a gólcsapot és hamar eldöntötte a találkozót.

Somogy

  • eS-BaKkAlI119 0:3 gyurma
  • gyurma 1:1 eS-BaKkAlI119
  • Továbbjutott gyurma 4:1-es összesítéssel

Gyurma szintén az első találkozón vitte dűlőre a dolgot, hiszen - játékbeli - 50 perc alatt már hárommal vezetett, amire nem is érkezett válasz. A második találkozó kiélezett csatát és nagyon szoros eredményt hozott, de végül kiderült ez így nem szól bele a továbbjutásba, gyurma örülhetett a végén.

Nógrád

  • Gogetinho 1:3 Tocska
  • Tocska 1:0 Gogetinho
  • Továbbjutott Tocska 4:1-es összesítéssel

Talán a nap legnagyobb meglepetését lehetett látni, bár Gogetinho többször nyilatkozta már, hogy ez a játékmód kevésbé fekszik neki. Mindenesetre Tocska nagyot játszott, bár az első meccsen az első félidőben egy gólváltást követően még a lefújás előtt sikerült újra előnybe kerülnie. A 61. percben pedig a végeredményt is beállította, annak ellenére is, hogy Gogénak jóval több próbálkozása volt a kapura lövéseket illetően.

Bács-Kiskun

  • Csabcsi1990 2:1 mokosg
  • mokosg 2:1 Csabcsi1990
  • Harmadik, aranygólig tartó mérkőzés: mokosg 1:0 Csabcsi1990
  • Továbbjutott mokosg 4:3-as összesítéssel

Csabcsi és Mokos Gábor hatalmasat küzdött egymás ellen, hiszen mindkét alkalommal rendkívül kiélezett meccset lehetett látni. Mindketten a Real Madridot választották, és bizony egész sokáig érintetlen maradt mindkét háló. Nagyon jól felkészültek a játékosok, aztán a hajrában egy gyors gólváltás is megesett, előbb Csabcsi, aztán Mokos talált be, mielőtt a hosszabbítás második percében Csabcsi kapott egy büntetőt, amit értékesített és nyert. A visszavágón egész hasonló volt a forgatókönyv, csak akkor Mokos szerzett előnyt, majd Csabcsi egyenlített, majd újra Mokos lőtt gólt, így a két meccs alapján a 3:3-as összesített eredmény egy harmadik találkozót hozót. Ott Mokos már jobban résen volt és a 17. percben aranygóllal belőtte magát a Megyék Csatája csoportkörébe.

Ne feledjétek ma is lesz közvetítés a Megyék Csatája Facebook oldalán, és bár a megyék ugyanazok, de most az xboxos mezőny mutatja meg magát. Íme a menetrend:

5f994ce67f7ebartboard2.png