A másolásvédelmi megoldások nagy hányada (de nem az összes) kifejezetten tolakodó, olyan korlátokat felállítva, melyek megkeserítik az életüket. A vásárlók szívből gyűlölik ezeket, és sikítva rohannak el, ha meghallják a SecuROM nevet, vagy azt, hogy egy szólista játékhoz folyamatos internetkapcsolat kell -- mindennek tetejében pedig az agresszív DRM nemhogy a fejlesztők munkáját védené, sokkal inkább a kalózok malmára hajtja a vizet. 

Ezek miatt hosszú viták folytak már a védelem szükségességről: van, aki azt mondja, hogy igenis kell, míg egyre többen azon az állásponton vannak, hogy a DRM nem jó. A CD projekt RED például már régóta mondogatja, hogy a digitális másolásvédelem felesleges, s most már az EA is kezdi belátni, hogy a lengyeleknek mégiscsak igazuk lehet.

A GamesIndustryval folytatott beszélgetése során az EA Labels első embere, Frank Gibeau különösebb kertelés nélkül kijelentette: a DRM egy zsákutca, ami már nem életképes stratégia a játékipar számára. A téma természetesen a SimCity-fiaskó (lásd a kapcsolódó híreket) kapcsán került elő, melyről megtudtuk, hogy egyáltalán nem a kiadó nyomására került be a folyamatos internetkapcsolt megkövetelése, s ez valójában nem is egy védelem.

Gibeau elmondása szerint egyik megbeszélés során sem került elő a DRM kérdésköre, s ők sem erőltették ezt, ellentétben a „csúnya-gonosz, zsarnok EA” hiedelemmel szemben. A döntést a Maxis hozta meg, amely egy MMOG-szerű élményt szeretett volna készíteni, s egy MMOG-től senki sem kér offline módot. Gibeau sajnálja, hogy a megjelenés előtt nem sulykolták jobban a program MMMOG jellegét, ugyanis kevesebb csalódott játékossal lett volna dolguk.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!