• Pontosították Bruce Willis diagnózisát
  • A család közleményben számolt be a fejleményekről

A Die Hard-filmek, az Ötödik elem, az Armageddon, a Jól áll neki a halál, a Bérgyilkos a szomszédom és sok más közkedvelt alkotás sztárja, Bruce Willis kapcsán tavaly márciusban derült ki, hogy afáziában, egy beszédkészségét érintő betegségben szenved, mely miatt kénytelen volt visszavonulni a színészkedéstől. Családja most új közleményt adott ki az AFTD oldalán, melyben először is megköszönte a rajongók elmúlt hónapokban mutatott együttérzését, szeretetét és kedvességét Willis iránt, majd szomorú fejleményekkel folytatta.

bruce2.jpg

A közleményből ugyanis kiderül, hogy sikerült pontosítani a színész diagnózisát, mely szerint frontotemporális demenciában (röviden FTD) szenved, melynek csupán az egyik szövődménye a beszédkézség romlása. A 60 év alattiaknál az FTD a demencia leggyakoribb formája, a diagnosztizálása pedig évekig is eltarthat, jelenleg pedig nincsen mód a kezelésére. A család szerint, ha állapota engedné, maga Willis is felhívná a figyelmet az FTD-re, hiszen mindig hitt abban, hogy hangját mások megsegítésére, és ehhez hasonló fontos ügyek kiemelésére, támogatására használja.