• Csupán 41 nem erőszakos játék volt az E3-on
  • Ez mindössze a 17 százaléka a teljes felhozatalnak

Érdekes összegzést készített a GamesIndustry.biz az E3-at követően, megnézték ugyanis, hogy milyen volt az erőszakot tartalmazó játékok aránya az év legfontosabb videojátékos rendezvényén.

Az eredmény meglehetősen szomorú képet fest, a 239 vizsgált játék közül ugyanis mindössze 41-ben nincs semmiféle erőszak, vagyis hatból csupán egyben.

csak-a-jatekok-17-szazaleka-volt-eroszakmentes-az-e3-on.jpg

Hogy mi számít erőszakosnak? Íme a módszertan:

  • Erőszakosnak számít minden olyan cím, amiben élőlények bántalmazása vagy meggyilkolása a cél, vagy amiben ilyen jelenetek láthatóak.
  • A rajzfilmes erőszakot is ide számították, mint például a Luigi's Mansion vagy a LEGO Star Wars, ahol szintén el kell pusztítani az ellenfeleket.
  • A nem bemutatott erőszak (pl. egy nyomozós játék, amiben egy halálesetet kell megoldani) nem számít.
  • A minimalista módon bemutatott konfliktus (pl. egy Hearthstone-stílusú kártyajáték) nem számít.
  • A test-test elleni harcot is tartalmazó sportjátékok nem számítanak erőszakosnak, hiszen ezek részei magának a sportnak. Ugyanakkor a küzdősportos játékokat például már erőszakosnak vették.
  • Erőszakosnak számítanak azok a játékok is, amikben parancsokat kell kiadni, mint például a stratégiai címek.

Ezek alapján meglepő mód az EA bizonyult a "legbarátságosabb" kiadónak a nagyok közül, hiszen a FIFA 20, a Madden NFL 20 és az új The Sims 4 kiegészítő miatt a felhozataluk egyharmada erőszakmentes volt. De a Ubisoft is jól teljesített a 31 százalékkal, köszönhető az olyan címeknek, mint a Just Dance, a Roller Champions vagy az Assassin's Creed Odyssey: Discovery Tour. A lista másik végén a Square Enix (5%), a Bethesda (8%) és kisebb meglepetésre a Nintendo (7%) szerepel, akiknek egyaránt egy-egy olyan játékuk volt csak kint, amiben nem volt erőszak.

A 41 erőszakmentes cím közül a legtöbb kalandjáték volt, szám szerint 9 darab. A sport- és versenyjátékok közül 8 bizonyult ilyennek, majd jöttek a menedzsment- és életszimulátor-játékok (7), majd a felfedezős, a kártyás és a platformer műfajok (3-3).