• 2017-ben jelent meg a Divinity: Original Sin 2, mely már önmagában is egy remek játék volt
  • Azóta pedig számtalan kisebb-nagyobb kiegészítést és toldást kapott még
  • Ráadásul a fejlesztők nem is terveznek leállni a játék támogatásával a közeljövőben

2017 egyik kiemelkedő játéka alighanem a Divinity: Original Sin 2, mellyel a Larian Studios valami hihetetlenül nagyot gurított. És bár a program maga nemrég ünnepelte a második születésnapját, és a Larian is elkezdett más projekteken dolgozni (lásd például a Baldur’s Gate 3-t), nagyon úgy néz ki, hogy a fejlesztők egyelőre nem terveznek leállni a Divinity: Original Sin 2 támogatásával.

A témáról a stúdió produkciós igazgatója, Michael Douse nyilatkozott, aki nemrég kifejtette, hogy a játékon belül és kívül is nagy újításokkal készülnek még. Hogy pontosan mik lesznek ezek, arról sajnos már nem nyilatkozott, azt azonban elárulta, hogy készülnek még pár „ajándék csomaggal” minden platformon, melyek alaposan belenyúlnak majd a játékmechanikákba, gyorsabb mozgást vagy több akciópontot eredményezve.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!