Az ARC Raiders megjelenése óta nem csupán azért pörgött a köztudatban az Embark Studios extraction shootere, mert a játék letarolta az összes eladási listát, de egy ideig sokan rugóztak azon is, hogy milyen széleskörben használ generatív mesterséges intelligenciát a program. Mint ahogy azt ma már jól tudjuk, az AI-t a játékfejlesztésben is lehet bénán és arcátlanul használni, az ARC Raiders esetében azonban egészen más volt a helyzet – arról, hogy milyen ötletesen alkalmazza az eszköztárat a játék, néhány hónapja mi is beszámoltunk.
Röviden: az Embark Studios, akárcsak korábban a The Finals esetében, mesterséges intelligenciával generált hangfelvételeket alkalmazott a karakterek megszólaltatásához, ami a játékosok körében meglehetősen vegyes fogadtatásra talált. Most azonban Patrick Söderlund, az Embark vezérigazgatója egy friss interjúban elismerte, hogy a stúdió már aktívan dolgozik azon, hogy az AI-hangok egy részét élő szinkronszínészekkel rögzített felvételekre cseréljék le. "Újra felvettük néhány párbeszéd sorát a megjelenés után, ezúttal valódi hangokkal – és igen, minőségi különbség van köztük. Egy igazi, profi színész jobb, mint az AI. Ez egyszerűen így van" – mondta a stúdióvezető.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy az Embark teljesen hátat fordítana a mesterséges intelligenciának. Söderlund hangsúlyozta, hogy a stúdió számára az AI elsősorban gyártási eszköz, nem pedig a humán munkaerő helyettesítője. A fejlesztés során például akár 15 különböző párbeszédsort is ki tudnak próbálni AI-hanggal anélkül, hogy stúdiót kellene foglalniuk – és csak a valóban bevált verziókat veszik fel aztán valódi színészekkel. Ez a megközelítés jelentős időt és erőforrást takarít meg egy olyan fejlesztőcsapatnak, amely az ARC Raiders-t egy nagy AAA-cím büdzséjének a töredékéből hozta létre.
Az eset jól illusztrálja azt a szélesebb iparági dilemmát, amellyel jelenleg számos fejlesztő szembesül: az AI valóban hasznos fejlesztői eszköz lehet, de a játékosok könnyen megérzik, ha a minőség rovására megy az alkalmazása. Az Embark döntése, miszerint a megjelenés után saját zsebből visszamenőleg is pótolják az AI-hangokat élő felvételekkel, egyfajta tanulságként is értékelhető az egész iparág számára. Ha egy játék sikeres lesz és meglesz rá a büdzsé, érdemes befektetni a valódi színészekbe, a közönség ugyanis igenis észreveszi a különbséget.
Borítókép forrása: Embark Studios