Ez történt... (2014. - 17. hét)

Jövő tavasszal jelenhet meg a Mass Effect 4, Rise of Incarnates bejelentés, Star Trek Season 9: A New Accord -- és még sok minden más.

Ha nem szeretnél lemaradni semmiről, akkor neked szól az Ez történt rovatunk, melyben összefoglaljuk a hét eseményeit: röviden azon apróságokat, amiről a héten nem írtunk, s felsorolva azokat, amikről részletesebben értekeztünk. Jó böngészést és olvasgatást!

PC

A Witcher 3: Wild Hunthoz nem lesz DRM. A Witcher 3: Wild Hunthoz nem lesz DRM. A Witcher 3: Wild Hunthoz nem lesz DRM. -- Unjátok? Én igen, de úgy látszik a CD Projekt RED nem, ugyanis a héten nagyjából az ezredik alkalommal mondták el azt, hogy a Witcher 3: Wild Hunthoz nem lesz DRM. A nagy hírt ezúttal a pályatervezőnek, Miles Tostnak köszönhetjük, aki azt is hozzátette: szerintük többet árt a másolásvédelem, mint, használ, így a Witcher 3: Wild Huntot PC-re már az első naptól kezdve megvásárolhatjuk DRM nélkül a GOG.com oldaláról. Hurrá!

Egyre inkább úgy néz ki, hogy a Ubisoft egy új Prince of Persia bejelentésére készül. Erre az első nyom ezen a héten bukkant elő, mégpedig egy francia játékosportál nyomán, mely azt az információt kapta, hogy a cég a UbiArt grafikusmotorra alapozva egy 2D-s eresztéssel próbálkozik, most pedig az egyik fejlesztő kotyogta el a közelgő bejelentést.

A tettes Drew James, a Ubisoft egyik programozója volt, aki az alábbi képet osztotta meg, mellette ezzel a kérdéssel: nit hoz a jövő a Prince of Persia számára? A posztban szerepelt a Ubisoft Reflections és Jade Raymond neve is, ám nyomát már hiába is keresnéd, hisz az üzenet, valamint a teljes profil is eltűnt, valószínűleg a felső vezetés parancsára.

next-prince-of-presia.jpg

Augusztusra csúszott a Star Wars: The Old Republic következő kiegészítője, az eddig júniusra tervezett Galactic Strongholds megjelenése. Ez a kiegészítő teszi majd lehetővé, hogy saját otthont szerezz a Galaxis bármelyik planétáján.

A világ egyik legnagyobb eSport szervezete, a Major League Gaming saját arénát épít Makaó partjainál, egész pontosan a Hengqin-szigeten, amit a cég egyszerűen csak V zónának nevez. A mintegy 15.000 ülőhelyesre tervezett stadionban minden megtalálható lesz, ami a videojátékokhoz köthető: boltok, tematizált éttermek, és persze expók és gamer-versenyek helyszínéül is szolgálna a hatalmas építmény, amit mintegy 18 milliárd dollárból húznak fel.

v-zone.jpg

Több pletyka is felmerült azzal kapcsolatban, hogy a Mass Effect 4 esetleg 2015 tavaszán jelenik meg. Ugyan az egyes források sehol sem említik konkrétan a Mass Effect 4-et, a B-Ten magazin egyik nevét elhallgatni szándékozó belsős informátora úgy fogalmazott, hogy ő a játékosok helyében jövő tavaszig végigjátszaná az eredeti trilógiát. Szintén ide tartozó pletyka, hogy a játék valamilyen formában esetleg kint lesz az idei E3-on, a Far Cry 4-gyel és a Resident Evil 7-tel egyetemben -- persze mindezt kezeljük nagyon erős fenntartásokkal.

A GTA 5 kódjai közötti turkálás folyton valami újdonsággal kecsegtet, most például azzal, hogy egy jetpack nyomára akadtak. Aki végigjátszotta a programot, tudja, hogy nincs semmiféle ilyen szerkezet, de ez azt sugallja, hogy a Rockstar már tervezi ennek beépítését. Az egészben egyébként az a legérdekesebb, hogy a GTA 5 1.12-es verziójában bukkant fel a jetpack, de a korábbi kiadásokban nyoma sem volt, ami azt jelentheti, hogy a jövőben érkező DLC-knek kezdtek megalapozni a srácok.

Öngyilkosságra készülnek a CCP fejlesztői, ugyanis azt találták ki, hogy az idei EVE Fanfest alkalmából ringbe szállnak Gunnar “Gunni” Nelsonnal, aki egy, a brazíliai dzsiu-dzsicura és a gódzsú-rjúra szakosodott (mindkettőben feketeöve van) MMA harcos. A rendezvény összesen tíz, egymást követő, egy-az-egy elleni menetből áll majd, mely időkorlát nélkül addig tart, ameddig valaki fel nem adja. Gunnar edzője komoly harcot ígér.

A Bandai Namco a héten egy új játékot jelentett be, melyen azok a fejlesztők dolgoznak, kiknek a Tekken- és a SoulCalibur-sorozatokat köszönhetjük. A program a Rise of Incarnates nevet kapta, s egy free-to-play eresztés lesz kizárólag PC-re, melyben a pusztulás szélére sodródott világ csataterein kell helytállunk.

A történet szerint egy nap a Földet meteorok rázták meg, amik óriási pusztítást vittek végbe, majd pedig megjelentek a különleges képességekkel rendelkező, erejüket a mitológiából és a szörnyek világából merítő incarnate-ek. Ők egy darabig relatíve békésen éltek, mígnem egy látomás jelent meg előttük, ami azt mondta: csak akkor menthetik meg a világot, ha elpusztítják a rejtélyes Sovereignt. Senki sem tudja, mi vagy kicsoda ez a Sovereign, de az biztos, hogy hamar meg kellene találni, ugyanis az incarnate-ek között a látomás után egy háború robbant ki, akkora, ami elpusztíthat mindenkit.

A hivatalos oldalon részletes leírást találtok az eddig bemutatott karakterekről és a történet hátterében is elmerülhettek, valamint van mód jelentkezni az alfatesztelésre is -- bár azt még nem tudni, hogy ez mikor indul. A kész játék az év második felében várható, szóval hamarosan indulnia kell a tesztelésnek.

Megjelent a Star Trek Online  legújabb frissítése, a Season 9: A New Accord. Ebben számos misszió az undine körül bonyolódik majd, játékosként ugyanis e faj hadigépezetét kell megállítanunk. Továbbá lesz egy megbízatás egyenesen Tuvoktól, megszépült a földi űrkikötő, több küldetésen javítottak, változott a reputation- és a gyalogsági harcrendszer, valamint több lehetőséget kapunk a karakterünk személyre szabásakor.

Már jön a Goat Simulator 1.1 frissítése, ami egy új pálya mellett multiplayer módot is ad a játékhoz -- most kiderült, hogy parkourral is bővül a kecske repertoárja, így mellső két lábon trükközhetünk, vagy a fal mentén futhatunk.

Megtudtuk pár részletet arról, hogyan fog működni a H1Z1 mikrotranzakciós rendszere. A Sony Online Entertainment azt mondta, hogy a ruhákat és felszereléseket árusítani fogják, de sok mindent meg lehet majd találni a játékvilágban, s ha elveszünk valami prémium cuccot valakitől, az velünk marad. Fegyvereket, lőszert, ételt és vizet, illetve az ezeket befolyásoló elemeket nem fogják árulni, ahogy a köszöntéseket sem, de karakterférőhelyeket és finomságokat tartalmazó ládákat igen. Utóbbival kapcsolatban azt tervezik, hogy kinyitás előtt megnézhetjük, mi van bennünk, de ez még nincs véglegesítve.

Annak ellenére, hogy a Timegate csődbe ment a SouthPeak Interactive-vel folytatott jogi csatározás után, ez nem jelenti azt, hogy az utolsó játékukról, a több mint egy éve bejelentett Minimumról le kellene mondanunk. A jogokat megvette az Atari, s most kiderült, hogy a munkát a Human Head Studios fogja befejezni -- az a stúdió, amelyről eddig úgy tudtuk, hogy a Prey 2 munkálataival van felfoglalva. A Polygon információ szerint a multiplayer játék idén tavasszal fog megjelenni a Steam Early Access kínálatában, ám az már nem világos, hogy marad-e az eredeti terv, miszerint a Minimum egy free-to-play program lesz.

Konzol

A GameStop videojátékos üzlethálózat 120-130 boltját zárja be a jelenleg világszerte megtalálható 6457 egység közül. Ennek oka az új stratégia, amelynet GameStop 3.0-nak keresztelt el. Az üzlethálózat vezérigazgatója, Paul Raines prezentációja szerint az új stratégia a mobilpiacra fókuszál, azon belül is az Apple eszközökre, emellett a GameStop digitális jelenlétét is szeretné megerősíteni ebben a szegmensben, továbbá több szerepet szánnak saját márkáiknak, a Spring Mobile-nek, a Simply Macnek és a Cricketnek.

Frissült a Destiny honlapja, rengeteg új infót, képet és videót kaptunk. Betekintést nyerhettünk a Bungie játékának világába, így például leírást közöltek a négy bejárható világról (Föld, a Hold, a Mars és a Vénusz), a Guardianok kasztjairól (Titan, Warlock, Hunter), és persze a morci idegenek (Fallen, Hive, Vex, Cabal) sem maradhattak ki az ismeretterjesztő sorozatból. A kasztokról videók is készültek.

Ősztől japánban is elérhető lesz az Xbox One, egész pontosan szeptember 4-én akar betörni a Microsoft konzolja a PS4 otthonába. A Famitsu szerint a nyitókínálatban a következő játékok lesznek: Halo Xbox One, Call of Duty: Ghosts, Dead Rising 3, Tomb Raider: Definitive Edition, Ryse: Son of Rome, Thief, Forza Motorsport 5, Murdered: Soul Suspect, Kinect Sports Rivals és Sunset Overdrive. A lista egyelőre még nem hivatalos.

Elkezdődött E.T. kihantolása. A Microsoft közreműködésével indított „mythbusters” akció keretében az Atari állítólag elásott E.T.-játékait kutatják fel az új-mexikói sivatagban. Az ásatás igen ígéretesen indult, már találtak régi Atari 2600 joystickot, E.T. the Extra-Terrestrial kazettákat, dobozokat és kézikönyveket. Szóval igazolást nyert a legenda: az Atari tényleg elásta E.T.-t.

atari-dig.jpg

Álláshirdetésekből kiderült néhány apróság a jelenleg még csak formálódó Xbox One-os Gears of Warról. Azt már tudjuk, hogy    Black Tusk boszorkánykonyhájában készülő programnak reformot kell hozni, és úgy tűnik, a szakik mindent bevetnek ezért. Az új, „bleeding edge” renderelési technikát fogják alkalmazni, ami szerintük a legjobb választás egy AAA-kategóriás konzoljáték számára. A művészeti részlegük tág intervallumban, a fotorealisztikustól az erősen stilizáltig készíti látványterveit. Emellett kiemelt szerepet kap a multiplayer, és a hirdetések szerint a co-opra fognak igazán ráfeküdni a Black Tusk ezermesterei.

A hó elején PS4-re is megjelent Mercenary Kings nevű indie játék fejlesztői nem bánták meg, hogy végül nem saját maguk adták ki a programot, hanem a PS Plus keretén belül értékesítették. „Örülök, hogy vállaltuk  a kockázatot a PS Plusszal” -- mondta Jean-Francois Major, a Tribute Games társalapítója. „Lehet, hogy jobban jártunk volna, ha saját magunk adjuk ki a programot, de a PS Plus biztos üzlet volt. Majd hazárdírozunk a következő projektünkkel.”

Josida Suhei, a Sony's Worldwide Studios elnöke szerint a PS4 és az Xbox One közötti versengés kifejezetten egészséges, jót tesz a cégeknek és a fogyasztóknak is. „Nem akarom, hogy a Microsoft vagy a Nintendo teljesen sikertelen legyen, mint ahogy azt sem szeretném, ha mi totálisan sikeresek lennénk” -- mondta nevetve Josida. „Úgy hiszem, az egészséges verseny nagy segítségünkre van.”

És ha már Josida szóba került, az úriember a PSN profiljára kitett egy képet, ami azt feltételezi, hogy a PS4 végre megkapja a hőn áhított zenelejátszó-applikációt. Már korábban is fel-felröppentek olyan pletykák, hogy a Sony tervezi egy mp3-at támogató alkalmazás telepítését az új konzoljára, de ez lehet az első félhivatalos jele, hogy valóban készül az app.

yoshida-psn.jpg

Május 27-én fog megjelenni a PS3-exkluzív, free-to-play Ace Combat Infinity.

A Ubisoft lefoglalt egy sor Just Dance Now doménnevet, ami azt jelenti, hogy jó eséllyel jön a következő felvonás a népszerű táncjáték-sorozatban.

Immáron Xbox 360-ra is megjelent a Warface, a Crytek free-to-play lövöldéje. A nagy eseményhez egy trailer is tartozik.

A Famitsu értesülései szerint egy új Fatal Frame készül Wii U-ra. A magazin úgy tudja, hogy a Tecmo Koei és a Nintendo közösen dolgozik a projekten, s noha részleteket még nem tudni, az biztosnak látszik, hogy filmeket, regényeket és képregényeket is szeretnének a játék mellé.

Megjelent a Peggle 2 Windy’s Master Pack csomagja. Ebben az új Peggle-mester, Windy mutatkozik be, akinek az a különleges képessége, hogy egy zöld gömb eltalálása után négy kék gömböt extra pontokat adó lila gömbökre változtat. A csomagban rajta kívül 10 új pálya, 10 kihívás, három achievement és új kosztümök találhatók. Mindez két dollárba kerül.

A hét kérdése: melyik a kedvenc, videojátékban látott járműved? (Versenyjátékok érnek, de szimpla sportkocsit mondani béna válasz.)