Ezen a héten minden az Öngyilkos osztag körül forgott, amit természetesen mi sem hagytunk ki. A film legalábbis kritikailag nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, bár bevétel terén még rekordokat is dönthet. Emellett most Matt Damon kapja az ívet a bőrszíne miatt, kaptunk Transformers-posztert, Michale Jordan a Space Jam 2-re tesz javaslatot, és végre Christopher Nolan új filmje, a Dunkirk is megmutatta magát. Lássuk hát, mi történt a filmvilágban.

Filmek

Kezdjük is az Öngyilkos osztaggal. A film témája miatt Kínában valószínűleg nem mutatják be, ott ugyanis nem nagyon szeretik az olyan történeteket, amik negatív értékeket közvetítenek. Ha tényleg nem jut el oda a film, az komoly érvágás lehet a Warnernek, hiszen a kínai piac mostanában igen nagy bevétellel támogatja meg a szuperprodukciókat, néha csak ezen az egy országon múlik a folytatás sorsa.

Mindeközben a film írója és rendezője, David Ayer – aki, ha választhatna, szívesen forgatna Superman-filmet – azt mondta, hogy az Öngyilkos osztag moziban futó változata az ő jóváhagyását élvezi, hiába vontak be másokat is az utóforgatás során. Az ő vízióját látjuk. Viszont azt is elismerte, hogy nagyon sok minden ki lett vágva, noha szerinte ezek nem is passzoltak a kész műbe.

A kivágott jelenetek témáját a Jokert alakító Jared Leto sem hagyta szó nélkül. Szerinte Joker legtöbb jelenete bizony a vágóasztalon végezte, ezért olyan kurta a jelenléte az Öngyilkos osztagban. Eközben a rajongók egy petíció formájában keresztes hadjáratot indítottak a kritikákat gyűjtő Rottentomatos ellen, amiért az „lehúzza” imádott filmjüket.

Csak a 2018-ban érkező harmadik Bosszúállók-film címe lesz Infinity War, a 2019-es negyedik felvonás különálló történetet mesél el, új címmel. Azt sem botor dolog feltételezni, hogy valamilyen formában a negyedik részhez kötődni fog a Bosszúállók közé beékelődő Ant-Man and the Wasp és a Captain Marvel.

Teaser trailert kapott a Sötét lovag-trilógiát, az Inceptiont és a Csillagok között című filmet jegyző Christopher Nolan új filmje, a Dunkirk, amely a második világháború egyik nagy ütközetét, az 1940. május 26-tól június 4-ig tartó dunkerque-i csatát dolgozza fel, amikor is több mint 300 ezer belga, francia és brit katonát próbáltak kimenteni Dunkerque térségéből a Dynamo hadművelet során. A főszerepet Tom Hardy, Cillian Murphy és Kenneth Branagh játsszák. A premier 2017. július 21-én lesz.

Amikor megnéztem a The Great Wall trailerét, az első gondolatom az volt: na, Matt Damon a főszereplő egy Kínában játszódó filmben, ebből megint botrány lesz. A lottó ötös jönne be így! Bár a The Great Wall Tony Gilroy és Max Brooks eredeti sztorija (tehát nem folytatás, előzmény, remake, reboot, feldolgozás), vagyis Damon nem egy eredetileg kínai karaktert személyesít meg, ráadásul a film is fantasy, Constance Wu (Fresh Off the Boat) színésznő mégis kifakadt a Twitteren és hosszan ecsetelte, hogy az ilyen filmek fenntartják azt a rasszista sztereotípiát, miszerint csak a fehér férfi képes megmenteni a világot. És persze, szerinte a hősök nem olyanok, mint Matt Damon, hanem Malálára, Gandhira és Mandelára hasonlítanak, vagy a nővérünkre, amikor kiáll mellettünk a szekálókkal szemben. És így tovább, egy komplett novellával állt elő, amiben nagyjából mindenkit cseszegetett a kínai befektetőktől (a The Great Wall részben kínai produkció) a nézőkig.

Mivel A kis kedvencek titkos élete lassan 400 milliót termelt világszerte, a filmet gyártó Illumination-Universal páros bejelentette a folytatást. A forgatókönyvet újfent Brian Lynch (Minyonok) írja, a rendezést megint Chris Renaud (Gru) vállalta.

Újabb trailert kapott a Storks című animációs film, amely olyan gólyákról szól, akik anno a babákat szállították ki, mostanában pedig inkább mobilokat juttatnak célba. Csak aztán a cornerstore.com legügyesebb gólyája, Junior és az egyetlen emberi alkalmazott, Tulip legyárt egy kisbabát (na, nem úgy, te, perverz), akit ki kéne szállítania, még mielőtt Junior lebukik a főnökség előtt. A gólyakalandok szeptemberben indulnak a moziban.

A Death Note című manga hollywoodi változatában Willem Dafoe fogja megszólaltatni a halálnaplót elhagyó Ryukut. A filmet Adam Wingard (The Guest) rendezi, a főszerepekben pedig csupa ismeretlen színész lesz látható, mint Nat Wolff, Margaret Qualley, Keith Stanfield, Paul Nakauchi és Shea Whigham.

Tárgyalások folynak a Lucasfilm és a szintén a Disney tulajdonában lévő ABC csatorna között egy esetleg élőszereplős Star Wars-sorozatról. Konkrétumokat sajnos egyelőre nem árulhatnak el. Emellett Jen Muro, aki animációs sorozatok írásával foglalkozik, a Lucasfilmnél járt egy lehetséges új animációs sorozat kapcsán – legalábbis erre célozgatott a nő a Twitteren. (Arról már korábban hallottunk pletykákat, hogy a Lázadók nem lesz olyan hosszú, mint A klónok háborúja volt, sőt, talán a harmadik évaddal be is fejeződik, hogy aztán egy, A Jedi visszatér után játszódó sorozatnak adja át a helyét.)

És ha már Star Wars, állítólag Tony Gilroy vette át a stafétabotot Gareth Edwardstól a Zsivány Egyes nemrégiben befejezett utóforgatásán. Pontosabban fogalmazva, ketten együtt vezényelték le a menetet. Azt azonban érdemes észben tartani, hogy Gilroy részvételét a projektben már korábban megerősítették, a nyár elején azt is elmondták, hogy az utóforgatáson szintén részt vesz. Illetve, Gilroy és Edwards már a Godzillán is együtt dolgozott. Szóval lehetséges, hogy nincs semmi gond a filmmel, csak a média a szenzáció reményében feleslegesen felfújja a dolgot (mint ahogy tették ezt az utóforgatással, ami teljesen bevált munkafolyamat a filmeknél, semmi rendkívüli nem volt benne) – persze ugyanakkor az sem kizárható, hogy tényleg nincs rendben a Zsivány Egyes.

Plakátot kapott a 2017. június 28-án debütáló Transformers: The Last Knight.

transformers-last-knight-poster.jpg

Michael Jordan, az első Space Jam sztárja szerint a folytatásban a főszerepet Blake Griffinnek, a Los Angeles Clippers játékosának kéne megkapnia.

Trailer még nincsen, de a trailernek már van teasere – hiába, a Resident Evil (magyarosan a Kaptár) című filmsorozattal kapcsolatban semmi sem egyszerű. Aki halott, az sem marad halott (ami egy zombis filmben nem lenne furcsa, de itt még ez is furcsa), aki mutáns, az nem mutáns, aki klón, az sem klón… A fene se tudja már, ki micsoda és miért van ott, ahol meghalt, hogy aztán feltámadjon és újra meghaljon. Vagy mi… A lényeg, hogy jövőre jön az újabb befejező rész, a Final Chapter, amiben a kedden érkező trailer teasere alapján Alice mindenkit megöl.

A Lionsgate filmet szeretne készíteni a Chaos Walking című ifjúsági regénysorozatból, aminek főszerepére Az ébredő Erővel berobbant Daisey Ridley-t szerezték meg. A regénytrilógia története egy olyan disztópiában játszódik, ahol mindenki hallja a másik gondolatát.

Magyar premierek augusztus 11-én:

  • Rossza anyák
  • Micsoda Spanyol éjszaka
  • A zátony
  • Ben Hur nevében
  • Játszma
  • Szex, mámor, rock and roll
  • Ben-Hur

Sorozatok

Majdnem ötperces trailerrel jelentkezett a Family Guy 15. évada, amely szeptember 25-én debütál a Foxon.

A Doctor Who kilencedik évadának végére Peter Capaldi Doktora ténylegesen Doktorrá vált, így igen furán venné ki magát, ha a 10. évaddal távozó Steven Moffat kiírná őt a sorozatból. Meg eleve hülyeség lenne három évadonként cserélni a Doktort. Úgy tűnik, ez nem következik be, ugyanis Moffat a héten azt találta mondani, hogy nincs oka kiírni a 12-est, vagyis feltételezhető, hogy Capaldi (aki amúgy maga is a maradás mellett van) a 11. évadra is marad. Ha ez igaz, akkor a 2007-es újraindulás óta ő fogja a legtovább játszani a Doktort (David Tennant és Matt Smith 3-3 évadban töltötte be a szerepet, Christopher Eccleston egy szezont maradt, John Hurt pedig csak egy cameo és az ötvenedik évfordulós különkiadás erejéig bújt a Doktor bőrébe).

A Doctor Who jövőre tér vissza a tévék képernyőjére a 10. évaddal, idén csak egy karácsonyi különkiadás lesz, amiben megismerkedhetünk az új útitárssal, a Pearl Mackie által megformált Bill-lel.

Véresebb lesz az Ash vs. Evil Dead második évada, tudtuk meg az alkotóktól. Dana DeLorenzo (Kelly) elárulta, hogy az évadnyitó egyik jelenetében 26 gallon művért öntöttek rájuk, ami miatt az összes felszerelést le kellett takarni. Persze, nem csak véresebb, de mindenben jobb lesz a folytatás. Rob Tapert producer szerint jobb sztorit és jobban kivitelezett epizódokat készítenek. Bruce Campbell (producer és Ash) pedig azt ígérte, hogy sok easter egg lesz, kettőtől pedig egyenesen eldobjuk az agyunkat. A sorozat október 2-án folytatódik.

Az HBO nem zárkózik el attól, hogy folytatódjon a True Detective a harmadik évaddal, amit talán új írókkal készítenének el, míg Nic Pizzolatto csak felügyelné a munkálatokat. Az biztos, hogy még nem kaszálták el.

Bár az utóbbi idők legjobb űrhajós sci-fi sorozata, az Expanse második évadának a trailere nem ezen a héten debütált, de azért hadd szerepeljen itt, ha én balga a múlt héten elfelejtettem betenni az összefoglalóba. A trailer alapján elmondhatjuk, hogy a folytatás már nem csak a Leviatán ébredése című könyvből, de annak folytatásából, a Kalibán háborújából is merítkezik.

Az HBO sci-fi sorozata, a Westworld október 2-án debütál a csatornán. A széria Michael Crichton azonos című regényén alapszik, és az évad folyamán olyan színészek tűnnek majd fel benne, mint Anthony Hopkins, Ed Harris, James Marsden, Jeffrey Wright, Evan Rachel Wood, Thandie Newton, Jimmi Simpson, Rodrigo Santoro, Ben Barnes, Clifton Collins Jr. és Shannon Woodward.

A Sony elkaszálta a PlayStation Networkön futó Powerst.