Noha a játék is egyelőre csak a Microsoft dobozkájára van bejelentve, úgy sejtjük, hogy ez nem sokáig marad így. A hivatalos sajtóközleményben már konkrét hónap állt a megjelenésével kapcsolatban: ez pedig az október. Üröm az örömben, hogy ez is természetesen az X360-as verzióra vonatkozott, és ha a megjelenésig marad az exkluzivitás, akkor a PC-sek idén már nem játszanak a játékkal, viszont arra mérget vehetünk, hogy 2009-ben megkapjuk, ami jár. Reméljük, tudják tartani a lépést és nem lesz csúszás, addig pedig tekintsétek meg az X360 Spring Showcase 08-ra készített játékmenet-videót, melyből sok minden leszűrhető a játék jelenlegi állapotát illetően. Jó néhány művészi munka és koncepció rajz is érkezett a tömérdek játékképpel együtt, érdemes körbenézni a galériában!
Fable 2: Októberben érkezik
A minap egy házi rendezvény keretében prezentálta leendő konzolos sikerjátékait a Microsoft, köztük a Fable 2-vel, melyről rengeteg új anyag érkezett...
Noha a játék is egyelőre csak a Microsoft dobozkájára van bejelentve, úgy sejtjük, hogy ez nem sokáig marad így. A hivatalos sajtóközleményben már konkrét hónap állt a megjelenésével kapcsolatban: ez pedig az október. Üröm az örömben, hogy ez is természetesen az X360-as verzióra vonatkozott, és ha a megjelenésig marad az exkluzivitás, akkor a PC-sek idén már nem játszanak a játékkal, viszont arra mérget vehetünk, hogy 2009-ben megkapjuk, ami jár. Reméljük, tudják tartani a lépést és nem lesz csúszás, addig pedig tekintsétek meg az X360 Spring Showcase 08-ra készített játékmenet-videót, melyből sok minden leszűrhető a játék jelenlegi állapotát illetően. Jó néhány művészi munka és koncepció rajz is érkezett a tömérdek játékképpel együtt, érdemes körbenézni a galériában!
Támogass minket!
A PC Guru februárban indította el támogatói programját, azzal a céllal, hogy az új, online érában is segíthessétek a magazin hosszú távú működését. A közösségi támogatáson keresztül biztosítható, hogy még több hírrel, teszttel, előzetessel, kritikával, beszámolóval, videóval és egyéb érdekességgel kedveskedhessünk számotokra.
Kapcsolódó információk
Fable 2 megjelenés:
2008. október 24.

Bár október lenne már...
Bár október lenne már...
Nekem nagyon tetszett ez a kis szösszenet. A Fable hangulattal, ahogy látom nem lesz baj. Kicsit bájos(ám a komolyság meg van benne), színes és ahogy hallom az első rész zenéje megmaradt.
Remélem, hogy több küldetés lesz majd, és a játék idő is gyarapodni fog, mert az első rész kb. 20 órámba került végig vinni.
Aztán bizakodok abban is, hogy a világ nagyobb lesz(nem kell egy Oblivion nagyságú...).
Kicsivel több tárgyat, és karaktert is eltudnék viselni, no meg új varázslatokat.
Ja és: Peter Molyneux azt ígérte az első rész előtt, hogy majd minden öregedni fog velünk(fák, karakterek stb.), remélem most befogja tartani a szavát.
Tárt karokkal várok egy PC-s bejelentést.