A BenQ a meglepően elegáns EX2780Q képében nemrég már meglepett minket egy játékra kihegyezett monitorral, most pedig befutott egy másik kijelzőjük is, a Mobiuz EX2710. Ez a hardver már a gyártó gamer jelzővel ellátott termékcsaládjába tartozik, így az EX2780Q-nál jóval agresszívabb dizájnt kapott, azonban ne hagyjuk, hogy a kinézet megvezessen minket, hiszen a maga módján az EX2710 is egy remek monitor, ráadásul az ára is kimondottan kedvezőre sikeredett.

mobiuz-monitor-teszt-02.jpg

Méretből itt nincs hiány

A Mobiuz EX2710 egy nagy és kellően zord kinézetű dobozban érkezik (melyben a kijelzőn túl ott lapul egy táp- és egy HDMI kábel is), azonban maga a monitor már elég kompakt méretű, nagyjából akkora, mint az EX2780Q, azaz nem követeli meg magának az egész íróasztalunkat. És bár a EX2710 már jóval hangsúlyosabban a gamer vonalba tartozik, mint előző héten tesztelt társa, azért így sem lett kifejezetten hivalkodó: LED világítást például egyáltalán nem találunk rajta, és a rikító színeket is csak egy vékony, narancssárga „betét” képviseli a talp alján meghúzódva.

Maga az összeszerelés nem nagy kaland, egy ember is simán meg tudja oldani, hiszen csak össze kell pattintani az egészet, és meg is vagyunk. Az anyagminőség terén szavunk sem lehet: a talp ugyan műanyagból készült, azonban ennek ellenére nagyon masszív, nagyon stabil konstrukció, az pedig külön dicséretes, hogy a képernyőt gyakorlatilag minden irányba mozdíthatjuk. Állíthatunk a magasságán vagy a dőlésszögén, sőt akár el is forgathatjuk, ha azt követeli meg a helyzet.

mobiuz-monitor-teszt-01.jpg

Visszafogott bestia

A Mobiuz EX2710 kinézetre és anyagminőségre abszolút rendben van, az pedig ezek után már csak apró bónusz, hogy amúgy használni is teljesen jól lehet. A BenQ monitorja egy 27 colos, 16:9-es képarányú, Full HD felbontású (1920 x 1080 pixeles) IPS panelt kapott, HDR10 és FreeSnyc Premium-támogatással, ami összességben nagyon jól szuperál. A színek élénkek, a kontrasztok élesek, ráadásul az IPS panel miatt a betekintési szög is kiváló.

Mi a teszt során a Controlt, az Assassin’s Creed Valhallát, a Borderlands 3-at és a Watch Dogs: Legiont próbáltuk ki az EX2710-en, és mindegyik remekül festett. Egyedül talán a Full HD-t lehetne negatívumként felhozni, ugyanis volt egy olyan érzésünk, hogy 27 colon egy QHD felbontás azért már sokkal jobban mutatna (ahogy erről múlt héten már az EX2780Q is meggyőzött minket), de végső soron embere válogatja, hogy ez kit mennyire zavar, mert azért ilyen képátló mellett az 1920x1080 pixel sem feltétlen érződik olyan kevésnek, mint mondjuk 32 colon.

A Mobiuz EX2710 továbbá azoknak is érdekes lehet, akik kompetitív játékra, CS:GO-ra, Rainbow Six: Siege-re, vagy valami hasonlóra, keresnek visszafogottabban árazott monitort. 144 Hz-es képfrissítésével és 1 ms-os MPRT (2ms-os GtG) válaszidejével a BenQ monitorja ugyan messze áll a kategória csúcsától, de azért így is bőven érezhető a javulás, ha egy klasszikus 60 Hz-es kijelzőről váltunk.

mobiuz-monitor-teszt-03.jpg

Korrekt monitor korrekt áron

Mindent összevetve a Mobiuz EX2710 nem váltja meg a világot, viszont így is abszolút korrekt ajánlatnak mondható. Igaz, hogy a felbontása lehetne egy kicsit nagyobb, ahogy a 144 Hz-es képfrissítésnél is vannak gyorsabb kijelzők a piacon, viszont ezeket a gyengeségeket (már ha a 144 Hz-es képfrissítés egyáltalán nevezhető annak) remekül ellensúlyozza a monitor szép képe, remek anyagminősége és nem utolsó sorban az ára. Hazánkban ugyanis nagyjából százezer forint környékén kínálják a Mobiuz EX2710-et, annyiért pedig kifejezetten megfontolandó vétel.