pcguru-ajanlott3590x150.jpg

Különösen szeretem az okoskészülékek okozta pozitív meglepetéseket. 1978-as születésűként még a tárcsázós telefon korszakában éltem, nem okostelefonnal, internettel és digitális világgal a zsebemben szocializálódtam, éppen ezért imádom azt a technológiai fejlődést, ami, bár sok esetben felesleges, esetleg kapcsolatromboló hatással is bír, számos alkalommal rengeteget könnyít életünk átlagos pillanatain. A telefonon beindítva a Xiaomi alkalmazását, már több esetben is nyertem pár órát a takarítással, ami eleve ajándék mindazoknak, akiknek a heti egy-két óra porszívózás csak felesleges nyűg, ezúttal azonban kevésbé egyértelmű segítséget kaptam a cégtől, hogy ne csak a padló, de a levegő és a fogsorom is abszolút tiszta legyen. Noha szkeptikus voltam, a kíváncsiság mindig erősebb...

A jót könnyű megszokni

A helyzet az, hogy érzékeny az ínyem és a fognyakam, előbbi hajlamos a vérzésre, a jól bevált fogorvoshoz pedig félévente eljárok rutinellenőrzésre és fogkő-eltávolításra, ami rendszeresen problémát okoz, bármit teszek. Próbáltam már a hagyományos, körfelületű elektromos fogkeféket, de valahogy egyik sem jött be, hiába is erőltettem a dolgot. Éppen ezért lettem kíváncsi a Mi Electric Toothbrush T500-ra, ami visszafogott áron és külsővel gazdagítja a kínai gyártó széles kínálatát. Nos, azóta is ezt a készüléket használom, ezúttal letéve a hagyományos fogkeféket.

xiaomi-mi-electric-toothbrush-t500-pcguru-3.jpg

A T500 a korábbinál jobb belső elrendezéssel, nagyobb kapacitással, egy töltéssel 18 órás üzemidővel, programozhatósággal, fémmentes fejjel, nyomásérzékelővel és több előre telepített üzemmóddal várja mindazokat, akik szerencsét próbálnak az okoskészülékkel, mely statisztikákat készít és zónákra osztva figyeli meg a fogmosás hatékonyságát. Kezelése egyszerű, töltése gyors, emellett valóban nagyon sokáig bírja a strapát, pedig a led és a 31 000 fordulat/perc után okkal gondolhatnánk, hogy gyakrabban kell töltőre tenni. Az első alkalmaknál nálam is fellépett a leírásban található csiklandozós érzés, ami hirtelen kibírhatatlannak tűnik, de ez nagyjából a harmadik napra elmúlt, ellenben szabad szemmel is látható, hogy a készülék remek munkát végez és megfelelő használat mellett abszolút megtisztítja még a problémásabb területeket is. 2 perc egy-egy alkalomra, semmi több: higiénikus, gyors, megbízható… egy hónapos használata után abszolút azt gondolom, hogy megéri a 14 990 forintos árat, miközben kiemelkedő teljesítményt nyújt.   

Friss levegőt!

Szintén meglepetés egyébként az Air Purifier-család második tagja, a középkategóriásnak mondható 3H légtisztító, ami egy visszafogott, kisebb oszlopként helyezkedik el a szobában, hogy aztán alaposan felkavarja az álló… vagyis a levegőt. Bár abban nem vagyok biztos, hogy a kijelző mutatta adatok mennyire valódiak, illetve a port és a különböző szennyeződéseket mennyire tünteti el, de az már percek után érezhető, hogy a szoba levegője, mondhatni, frissebb lesz. Ez talán a legjobb szó, hiszen hasonló az érzés, mint amikor az éjszakai nyugalom utáni tiszta levegőre lépünk ki a napközbeni, szennyezett helyett. Ráadásul a Xiaomi appjával természetesen itt is több beállítást kapunk, kezdve a fényerőtől a hangokon át a különböző módokig, amik a szolidan szennyezett levegőtől kezdve a komolyabb problémákig sok mindenre jók. 

xiaomi-mi-air-purifier-3h-3-pcguru-1.jpg

A készülék a PM2.5 méretű részecskéket kiszűri, lézeres érzékelője van, emellett hangvezérléssel is használható, mindemellett érintőképernyős OLED-kijelzővel is rendelkezik. Bár ez a változat “csak” 40 négyzetméter alapterületű helyiségeknél ajánlott, átlagosan azt gondolom, ez is bőven elég, míg a nagyobb belterületre ott vannak a nagyobb testvérek, magasabb áron. Pollenek, hajszálak, por esetén kimondottan jól használható, a kellemetlen szagokat is eltünteti, ráadásul kifejezetten halk: éjszakai módja még rossz alvóknál sem feltűnő, ami személyes tapasztalat. Nem mondom, hogy jelenlegi 54 990 forintos árán kihagyhatatlan vétel, de tényleg praktikus eszköz, ami akár a konyhában, mellékhelyiség közelében, sőt allergiával küzdőknek is kifejezetten javasolt.