pcguru-ajanlott3590x150.jpg

Tavaly májusban járt nálunk utoljára robotporszívó, akkor is a Xiaomi egyik üdvöskéje, az egyébként eléggé alaptípusnak számító Mi Robot Vacuum, ami mindent tudott, ami szükséges, de annál semmivel sem többet. Azóta eltelt némi idő, ezen egy év során pedig változtak az elvárások, újabb modellek érkeztek, mi pedig úgy éreztük, hogy újabb próbát tennénk. Bár vannak komplexebb és frissebb darabok, a sokak által dicsért Vacuum-Mopra esett a választás, annak általános tudása és megbízhatósága miatt.

xiaomi-mi-robot-vacuum-mop-pcguru-1.jpg

Beszoktatás

Méretében a 35x35 centis, 8 cm magas robotporszívó nem egy aprócska darab, de még pont azt a méretet képviseli, amit nem kell annyira kerülgetni, nem foglalja el a fél szobát. A fehér készülék a korábbi változathoz képest némileg letisztultabb, elegánsabb külsővel bír, a tetején sincs kinövés, lekerekített formája pedig kimondottan előnyös. A beüzemelés és a hálózattal összekapcsolás néhány percet vesz igénybe, utána, ha esetlegesen frissítettük a rendszert, már mehet is a takarítás. Mindenképpen szükséges a Xiaomi Home nevű alkalmazás (ami egyébként a gyártó többi eszközét is kezeli), ugyanis ezzel tudjuk összekapcsolni a porszívót a wifivel. Ha minden kész, foglalkozhatunk a beállításokkal (szívó- és hangerő beállítása, szobák megnevezése és a többi), majd jöhet a tényleges takarítás.

xiaomi-mi-robot-vacuum-mop-pcguru-2.jpg

Ami mindenképpen nagy pozitívum, az a nedves feltörlés, ugyanis a Vacuum-Mop a normál kefék mellett rendelkezik egy víztartállyal és egy felmosó résszel. Ezek előkészítése egy-két perc, csak be kell nedvesíteni a feltörlőt, a tartályba pedig cserélni kell a vizet, és már indíthatjuk is a teljes takarítást. A robotporszívó pedig gond nélkül megy a parkettán, csempén, kisebb szőnyegeken, miközben 2500PA szívóerővel takarítja fel a koszt (ebben csak a Mop 2 Pro előzi meg), majd fel is mos maga után. És mivel fokozatosan, minden négyzetmétert felkutatva tisztít, az ide-oda járőrözés során semmi nem maradhat ki, csak azok a területek, amelyekre a mérete okán nem fér be. Amit mér érdemes tudni a tudásával és jellemzőivel kapcsolatban: a 600ml-es portartály a legjobb a családjában, többszöri takarítás és dokkolás után megjegyzi a területeket, illetve No-Go zónákat is be lehet hozzá állítani, ahogy az időzített takarítás sem okoz számára gondot. Érzékeli környezetét, mágnesszalaggal lezárhatunk területeket, feladata végeztével pedig automatikusan visszatér a dokkolóhoz, hogy feltöltse magát. És itt találhatjuk nagyjából az egyetlen hátulütőt...

xiaomi-mi-robot-vacuum-mop-pcguru-3.jpg

Univerzál-is

A készüléknek ugyanis rengeteg jó tulajdonsága van, lényegében saját márkán belül is sok szempontból veri a drágább verziókat, de ennek ára van. Ez pedig az akkumulátor, ami messze a legalacsonyabb eredménnyel bír, a 2400mAh ugyanis igen csekélyke, a leggyengébb a családban, ami maximum másfél órára elég, de tapasztalataim szerint inkább kevesebbre. Persze, egy-két nagyobb szobára ez is pont elég, ha pedig még szükség van a takarításra, egy rövid dokkolás után lehet folytatni a munkát. És ha a többi pozitívumot nézzük (tartály mérete, nedves feltörlés, programozhatóság és praktikusság, szívóerő), ezt az áldozatot könnyen benyeli az ember. Bár az aksi működésével nem voltam elégedett, árkategóriájában a Xiaomi shopjából 75 990 forintos Vacuum-Mop kiváló választás a 100-150 ezer forintos társak mellett, amik maximum pár dologban tudnak többet (pl. automata tartály-ürítás a dokkolónál, amit viszont akkor is tisztítanunk kell). Könnyen és egyszerűen átveszi a takarítás okozta terhet, emellett megbízható társ és tartozékai is könnyen cserélhetők. Ajánlott vétel, ha a küszöbök és a szőnyeg magassága a 2 centis határon belül van, mert afelett már sajnos a Xiaomi ezen készüléke sem elég hatásos.