pcguru-ajanlott2590x150.jpg

Tizenöt-huszonöt éve a biztonsági rácsok és a hevederzárok jelentették otthonunk védelmét, azonban a technika fejlődésével egyre több lehetőség nyílt arra, hogy ingatlanunkat a világ túlfeléről is figyelemmel kísérhessük. Nem, most nem a mobil, riasztásra kimenő biztonsági szolgálatokra gondolunk, hanem az otthonunkba is beszivárgó technikai eszközökről. Az okosotthonok mára valósággá váltak, gombnyomásra fel és lekapcsolhatjuk a lámpákat, internetről irányítva kellemes hűvöst varázsolhatunk a lakásba, mire hazaérünk a nyaralásból, de az utóbbi években elterjedt kamerákkal azt is ellenőrizhetjük, hogy otthonunkban/nyaralónkban minden rendben van-e, ha éppen New Yorkban fedezzük fel a Nagy Alma látnivalóit, vagy éppen az Adrián pihenjük ki a mindennapi fáradalmakat. Erre a célra pedig tökéletesen megfelel a Xiaomi Mi Home Security 360 kamera.

Xiaomi Mi Home Security 360 kamera

A Xiaomi, mely pár év alatt lett az egyik legismertebb kínai mobiltelefon-gyártó, már régen nem csak mobiltelefonokat gyárt, hanem minden mást is, ami a hétköznapi élethez kell. Igaz, ezek közül jó néhányat partnercégek készítenek (pl. Socaas fogkefe vagy éppen hajszárító), de a fenti, igen, hosszú névvel rendelkező termék ízig-vérig Xiaomi gyártmány. A kamera képével illusztrált fehér doboz csak a biztonsági eszközt, egy USB kábelt és egy útmutatót, valamint szereléket rejt, a hálózati csatlakozót külön mg kell venni hozzá, érdemes az IKEA-ban kapható 1 vagy 3 USB csatlakozóval ellátott fejet venni (nem, ez nem a reklám helye).

A Xiaomi Mi Home Security 360 kamera rendkívül letisztult megjelenést kapott, így nincs olyan otthon, ahol a fehér kameratest ne mutatna jól, melynek a beüzemelése rendkívül egyszerű. Természetese az otthoni wifi hálózatra kell rákötni a kamerát: első bekapcsolás után a visszajelző fény narancssárgán villog, ezt kell állandó kék fényre változtatni. Ezt a Mi Home telefonra telepíthető alkalmazásban lehet megtenni, a szoftver automatikusan érzékeli, hogy van egy/kettő/három/akárhány kamera a lakásban. Az alkalmazásban minden egyes eszközhöz megjelenik egy QR kód, és a csatlakozáshoz ezeket kell leolvasni a kamerával. Nos, ez a beüzemelés egyetlen problémásabb pontja, ugyanis meg kell találni azt a szöget, távolságot, ahol a kamera látja a kódot, de ezek után már teljesen irányítás alá lehet vonni a készüléket.

xiaomi-home-security-camera-360-1080p-03.jpg

Hogy mitől különleges a Xiaomi terméke? A nevében van a válasz: a kamera feje gyakorlatilag 360 fokos szögben képes mozogni, így megfelelő helyre telepítve nincs olyan hely a lakásban, amit ne tudnánk ellenőrizni. A Mi Home alkalmazásba belépve és a kamerát kiválasztva megjelenik az irányítópult, egy „joystick-kal” lehet irányítani, hogy merre nézzen a kamera, balra vagy jobbra, lefelé vagy felfelé. Mozgása csendes, észrevétlenül teszi a dolgát, a telefonra továbbított kép megfelelő minőségű, néhány tizedmásodperces lag azonban észrevehető, de lehet, hogy ez csak a wifi jel erőssége miatt fordult elő. Ha pedig azt akarjuk, hogy a kamerán keresztül észrevegyenek minket, elég felhívni a kamerát, és máris beszélhetünk, így hangszóróján át figyelmeztethetjük a betörőt, hogy hagyjon fel cselekedetével, mert éppen felvétel készül róla…

A Xiaomi Mi Home Security 360 kamera a maga 14 ezer forintos árával (akcióban 10-11 ezer forintért megkapható) egy remek opció az otthon biztonságának ellenőrzésére. Elegáns, stílusos, lehet bele mikro-SD kártyát (maximum 64 GB, minimum Class 10) tenni, a kért árához képest sokat tud, a wifi jelet egyszer sem vesztette el a tesztidőszak alatt. A Xiaomi Mi Home Security 360 kamera a már megszokott minőséget kínálja, elérhető árat, elérhető biztonságot. Ennél több pedig nem is kell egy rövidebb vagy akár hosszabb távollét esetén.

xiaomi-home-security-camera-360-1080p-t14.jpg

Xiaomi Mi Box S

Bár az okos televíziók az első, 2015-ös megjelenésük óta széles körben elterjedtek, bőven vannak olyan családok, otthonok, akik még hagyományos lapostévét használnak. Ezeken ugye nem lehet Netflixet vagy éppen YouTube-ot nézni, Spotify-t hallgatni, így nekik lehet hasznos egy TV-okosító, ilyen a Xiaomi Mi Boxs S is, amely a fenti funkcionalitással lát el egy 2015 előtt gyártott televíziókészüléket.

A tipikus Xiaomis, narancssárga/fehér dobozban minden megtalálható, ami a célhoz kell. Maga az eszköz alig két centiméter magas, így észrevétlenül bújik meg a tévéasztalon. Az okosító mellett van egy HDMI kábel, egy távirányító (elemek nélkül), és a tápkábel. Az összeszerelése rendkívül egyszerű, HDMI kábel egyik végét be kell dugni az okosítóba, a másik végét a tévébe, a tápkábelt pedig a hálózati aljzatba.

Párosítás, majd az internetre csatlakozás után az Android 8.0 rögtön Android 9.0-ra frissül (ez elég lassan megy), utána pedig az alapvető beállításokat követően rögtön megnyílnak a lehetőségek. Természetesen be lehet jelentkezni a saját Google-fiókba, ekkor elérhetővé válnak a már megvásárolt filmek, zenék, de lehet ugyanezeket keresni a YouTube-on, a Netflixen, sőt van Red Bull TV-is, ezeket akár 4K HDR-ben is lehet nézni.

xiaomi-mi-box-s-android-set-top-box-t011.jpg

Persze ahhoz, hogy erre a teljesítményre képes legyen a Mi Box S, megfelelő hardver kell. Az eszköz belsejében egy négymagos 2 GHz-es processzor, 2 GB RAM és 8 GB háttértér van, ahova alkalmazásokat lehet telepíteni. Azonban a Mi Box S nem a telefonokon megszokott Androidot futtatja, hanem az AndroidTV nevű oprendszert, mely hasonlóan jól működik, igaz, mivel a beállítások között nincs magyar régió, ékezetes nevű tartalmakat nehezebb rajta keresni, de az áruházban lévő 3000 alkalmazás így is több, mint kielégítő.

A YouTube és a többi tévécsatorna (na, jó, a Netflix és az Amazon Prime TV sem igazán az) is gyorsan, akadásmentesen nézhető, igaz, előbbin az idegesítő reklámok ugyanúgy megvannak, mint PC-n. Minden film élvezhető minőségű, a kép jó, a hang kellően erős, bár a távirányító használatát némileg szokni kell. A Spotify a szokott lehetőségeket kínálja, az alkalmazásokat pedig mindenki saját igényeinek megfelelően alakíthatja.

A nagy kérdés, hogy mindez mennyibe kerül? Nos, a Mi Box S-ért egy évvel a megjelenése után is megéri kifizetni a 24 ezer forintot, hiszen pixelesedés nélküli kiváló képet ad, így, ha a kereskedelmi csatornákon éppen nincs olyan műsor, ami érdekes lenne, akkor helyette ezzel a pici eszközzel lehet játszani, zenét hallgatni, HBO-t, Netflixet, Amazon Prime-ot, YouTube-ot, és kismillió másik csatornát nézni, van benne Chromecast, és teszi mindezt úgy, hogy nem kell kiadni 140-150 ezer forintot egy önmagában is okos TV-re. Ez pedig egy igen komoly érv a Mi Box S mellett.

xiaomi-mi-box-s-android-set-top-box-t10.jpg