• 2021. április 25-én lesz a 2021-es Oscar-gála
  • A jelölhető filmek bemutatásának határidejét is kitolták

Már korábban is lehetett hallani arról, hogy későbbre kerülhet a 2021-es Oscar-gála, a találgatások végére pedig most hivatalosan is pont került: az Amerikai Filmakadémia bejelentette, hogy az eredetileg tervezett időponthoz képest két hónappal később, április 25-én lesz a jövő évi díjátadó.

Nem ez az első alkalom, hogy az Oscar-díj későbbre kerül a naptárban, ilyen késői rendezvény azonban soha nem volt még a gálák történetében.

elhalaszthatjak-a-2021-es-oscar-galat.jpg

Nemcsak maga az Oscar csúszik ezzel, hanem a határidők is: a jelölteket március 15-én fogják például bejelenteni, de ennél is fontosabb, hogy a nevezhető filmeket nem december 31-ig, hanem február 28-ig kell bemutatni, így – egyedülálló módon – több mint egy évnyi filmes termést ölel majd fel a 2021-es díjátadó.

A szabályokon egyébként már korábban változtattak: a járvány következtében lehetőséget adnak azoknak a filmeknek is, melyeknek volt ugyan tervben mozis premierjük, de végül csak valamelyik streamingszolgáltatónál mutatták be őket. Korábban ilyenre még nem volt példa: az Oscar-jelölésnek mindig is feltétele volt, hogy az adott filmet legalább egy hétig játsszák a Los Angeles-i mozik.