• Cannes-ban hat perces tapssal fogadták Cronenberg Crimes of the Future c. testhorrorját
  • A rendező a testünk és véleményünk fölötti önrendelkezésről beszél filmjében
  • A jövőben DNS-kísérletek révén egy performanszművész új szerveket növeszt előadásaihoz
  • Főszereben Viggo Mortensen, Kristen Stewart és Léa Seydoux

Tegnap írtunk a Tom Cruise és a Top Gun 2 Cannes-i Fesztiválon történt szívélyes fogadtatásáról, ma pedig egy újabb sikerfilmről adhatunk hírt: a Maverick „csupán” öt-, David Cronenberg új rendezése viszont hatperces tapsot kapott a közönségtől. A kritikák egyöntetűen dicsérik a bizarr testhorrort, ami rögtön egy brutális jelenettel kezdődik. Még a direktor is meglepődött filmje sikerén, ő maga egyébként először látta nagyvásznon a Crimes of the Future-t.

crimes-of-the-future-publicity-h-2022.jpg
(A kép forrása: THR)

Cronenberg a vetítést követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy bár a film nem közvetlenül politizál, a test fölötti önrendelkezésről szól. Húsz évvel ezelőtt írta a forgatókönyvet, a konfliktus viszont, úgy véli, ma is aktuális, hiszen az állam irányítani kívánja a társadalmat. A veterán művész szerint ez a folyamat oda vezet, hogy az állam végül döntő befolyást gyakorol a beszéd és a gondolkodás fölött. Hozzátette, hogy Kanadában „teljesen őrültnek” tartják az amerikai polgárokat, ő maga pedig nem hisz választott tisztségviselőiknek.

„A film nem kifejezetten politikus. Számomra viszont minden műalkotás politizál vagy eleve politikai tartalmat hordoz […], akár tudatában van ennek az alkotó, akár nem” – fogalmazott Cronengerg. Később a Föld túlzott műanyagtermeléséről beszélgettek az esemény moderátorával. A cannes-i tudósítások alapján a nevezett a kérdések mind előkerülnek a Crimes of the Future cselekménye során.

fqiwggcxiaqnypa.jpg
(A kép forrása: Twitter, Geekz)

A film főhőse a Kristen Stewart alakította tudós, aki az emberi faj jövőjét és mutációit kutatja két performansz művész megfigyelésén keresztül – utóbbiak szerepében Viggo Mortensen és Léa Seydoux látható. A disztópikus mű olyan korban játszódik, amikor az emberiség túllép természetes állapotán és alkalmazkodik szintetikus környezetéhez.  Lehetővé válik például az emberi DNS megváltoztatása. Egyesek veszélyesnek tartják a mesterséges beavatkozást, mások viszont támogatják a kísérleteket. Hőseink, Caprice és Saul egyre merészebb mutatványokkal rukkolnak elő, aminek keretében folyamatosan változtatják testüket, például új szerveket növesztenek.