• Tavaly decemberben debütált a Netflix Vaják sorozata
  • Mely egyszerre három idősíkon is mozgatta a cselekmény szálait
  • A Netflix pedig kiadott egy hivatalos magyarázót, hogy jobban átlássuk az események sorrendjét
  • Figyelem, a hír erősen spoileres!

A tavaly decemberben megjelent Vaják sorozatot a nézői java csak dicsérni tudta (minket is eléggé meggyőzött a végeredmény), azonban a széria egyszerre három idősíkon haladó története így is sokakat összezavart, már csak azért is, mert általában az alkotók sem nagyon segítenek nekünk egymáshoz képest elhelyezni az eseményeket az időben. Ezt a hiányosságot valószínűleg érezték a Netflixnél is, nemrég ugyanis előálltak egy kompakt, de mégis eléggé informatív grafikával, mely elmagyarázza, a sorozat hivatalos időrendjét.

the-witcher-netflix-banner-header-02.jpg

Ennek a magyarázatnak az alapján a sztori 1210-ben kezdődik, mikor Yennefert megveszi Aretuza a második epizódban, majd Yennefer tanulmányaival folytatódik a harmadik epizódból. Ezután válik Geralt Blaviken mészárosává az első részben, amit a vaják és Jaskier megismerkedése követ a második epizódban.

Az időrendben ezután Geralt megharcol a Strigával Temeriában a harmadik részben, majd 1249-ben részt vesz a Pavetta tiszteletére rendezett lakodalmon, ahol neki ígérik Cirit, mint a meglepetésgyereket (4. rész). Ezt követi Yennefer és Geralt az ötödik részben bemutatott találkozása, majd pedig a hatodik részben szereplő sárkányvadászat. Az első évad cselekménye végül 1263-ban ér véget, mikor Geralt meglátogatja Cintrát Cirit keresve (7. epizód), azonban a gyerek helyett csak az országot megszálló és a fővárost felégető (1. rész) nilfgaardiakat talál. Végül Yennefer a benne lapuló káoszt felhasználva megnyeri a Sodden Hilli Csatát, Geralt és Ciri pedig egymásra találnak, miután a vaják felépült egy durva sérülésből (8. rész).