Már szeptemberben is akadtak arra utaló jelek, hogy az Injustice 2 konzolok után végre PC-n is tiszteletét teszi majd, október végén pedig meg is erősítették ezeket a pletykákat, sőt, az is kiderült, hogy a játékot a varsói székhelyű QLOC-ra bízták. A bejelentéskor a Warner Bros. Interactive csak annyit mondott, hogy még idén ősszel szeretnék a boltokban látni a PC-s verziót, most viszont a program steames áruházi oldalára a pontos dátum is felkerült, mely bíztatóan közeli: november 14.

Ha pedig valaki nem bírja kivárni a jövő hét keddet, annak jó hír, hogy november 10-ig kipróbálható még a játék nyílt bétája is. Igaz, ebből a verzióból az egyjátékos kampány még kimaradt, és csak a többjátékos 1v1 meccsek fértek bele, de azért a program hangulata így is bőven elkapható, ráadásul az eddig megjelent karakterek egészen Raidenig mind játszhatóak.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!