• Nem tipikus szuperhősfilm lesz a július 7-én debütáló Thor: Szerelem és mennydörgés
  • Chris Hemsworth és Natalie Portman is Thort fogják alakítani
  • A galaxis őrzői is benne lesznek a filmben

Thor és a Galaxis őrzői visszatérnek egy közös filmben a Taika Waititi által rendezett Thor: Szerelem és mennydörgés című filmben, amelyben a nemrég kiadott trailer alapján a címszereplő Thor folytatja útját, hogy megtalálja a helyét az univerzumban. Hozzá csatlakozik régi szerelme, a Natalie Portman által megformált Jane Foster, aki nem csak szert tett az újra összerakott Mjölnirre, de ezzel együtt a Thor identitást is felvette.

mighty-thor-and-thor.jpg

A két Thorról az Empire magazinnak hála láthattuk az első, jó minőségű képet. Waititi elmondta, hogy, amikor elkezdték kidolgozni a sztorit, még nem akarták szerepeltetni Jane-t. Ám idővel képbe került a hölgy, viszont tudták, hogy már nem kezelhetik úgy, mint utoljára, egy, a laborjában sürgölődő karaktert, mert az elég unalmas lett volna. Sőt eleve azért hagyták ki a Thor: Ragnarökből, mert egyszerű halandó emberként nem vehet részt olyan kalandokban, ahol vasúti szerelvényeket emelgető, szinte halhatatlan lények ütik-verik egymást a világűrben. Szóval újítaniuk kellett, ezért fordultak a 2014-es Thor: A mennydörgés istennője képregényhez inspirációért. Waititi még hozzátette, hogy Jane megjelenése Thornak bonyodalmakat fog okozni, és nem csak azért, mert a nő is Thorrá vált. Utoljára nyolc évvel a film eseményei után találkoztak, és ezalatt mindkettejüknek megvolt a saját élete – sőt, mint tudjuk, Jane-t Thanos öt évre kicsettintette a létezésből.

A NEGYEDIK FÁZIS FILMJEI

Az univerzumon kívül készült a Venom 2 és a Morbius.