Eleget méltattuk már írásban és szóban is a Fumax tevékenységét, mely az utóbbi néhány évben a keményfedeles piacot színesítve, számos modern vagy régebbi klasszikust tett elérhetővé a hazai képregényrajongók számára. És ha a Transmetropolitan- vagy a Conan-kötetek esetében köszönetet mondtunk azért, mert ezek a nagyszerű darabok magyarul is hozzáférhetőek, ráadásul ilyen minőségben, akkor a Neil Gaiman jegyezte Sandmaneket nézve lényegében nem lehetünk eléggé hálásak a csapat munkájáért és odaadásáért. És akkor itt kezdjünk is mindent az elején, hiszen már a harmadik kötetnél járunk, az első kettő pedig eleddig sem videóinkban, sem cikkeinkben nem szerepelt. Nagyon nagy hiba…

A regényíró és képregényszerző Neil Gaimant ugyanis nem véletlenül jegyzik korunk egyik legnagyobb alkotójának, hiszen az eredetileg 1989 és 1996 között futó Sandman-sorozat lényegében egyik legfontosabb története, de akár főművének is mondhatjuk. A Végtelenek (Halál, Vágy, Kétségbeesés és a többiek) családjának egyik tagjáról, Álomról szól a múltban és jövőben, térben egyaránt “csapongó” cselekmény, miközben jó alaposan megismerjük a különleges “fiatalembert”, aki mintha csak a The Cure-ból vagy az Ollókezű Edwardból lépett volna elő. Nem véletlen a sok idézőjel, elvégre maga Álom is éppen úgy időtlen, mint mindaz, ami vele történik, ami hozzá köthető, és ami a kötetekben bemutatásra kerül.

Így az első omnibusban még csak elkezdünk ismerkedni a karakterrel, akit egy okkultista szeánsz során, a Halál helyett sikerül megidézni, hogy sok-sok évtizednyi raboskodás után, otthonába visszatérve, legyengülve szerezze vissza mindazon ereklyéket, melyek erejét biztosítják. A második omnibus talán a kedvencem a sorban, elvégre itt a kötet fele azt meséli el, ahogy Végzet, a legidősebb testvér megteremti mindazon feltételeket, melyeknek hála a pokol kiadóvá válik, ám nincs tényleges gazdája és ura, Álom hiába is rendelkezik kulcsával. És ekkor a démonoktól kezdve a mitológiai teremtményekig mindenki az Álmok Fejedelmének színe elé járul, hogy bizalmába férkőzve átvegye a hatalmat a gazdátlan terület felett. Mindezek mellé jut idő arra is, hogy a történelem bizonyos időszakaiba betekintve bizonyosodjunk be Álom és a Végtelenek állandó jelenlétéről, hogy utána még néhány különleges nőt (vagyis többé-kevésbé) is megismerjünk, akik egy rémisztő fenyegetés hatására kénytelenek átlépni egy másik világba. És ezután jön a harmadik kötet...    

Sandman – Az álmok fejedelme gyűjtemény 3. kötet

  • Író: Neil Gaiman
  • Rajz: változó
  • Oldalszám: 528
  • Ár: 12 995 Ft (a kiadó webshopjából olcsóbban, 10 400 forintért megvásárolható)

A legújabb könyv egy kis teremtéstörténettel indít, majd jön Orpheusz és Eurüdiké sajátos verziója, hogy innen már csak egy lépés legyen Delírium missziója, elvégre a leány a fejébe veszi, hogy utánajár, hova (és miért) ment régóta nem látott bátyjuk, Pusztítás. Ennek köszönhető egy különleges és kivételesen szó szerint földhözragadt utazás, mely során a testvérek felkeresik fivérük ismerőseit, akik használható információval szolgálhatnak hollétét illetően. A kutatás nem veszélytelen, láthatóan számos akadály felmerül, emberek vesztik el közben az életüket, de hőseink csak az ügy végére járnak, ami egyben Álom egy régi családi ügyét is tisztázza. 

Persze ismét kapunk néhány mellékes szálat, avagy az arab világban és mitológiában is elmerülhetünk, hogy onnan két átlagos, balesetet szenvedett halandó kíséretében megérkezzünk a Világok vége fogadóba, ahol úgy tűnik, mindenki a hirtelen jött, veszélyes hóvihar elől menekült tető alá, ámbár az kérdéses, hogy hogyan és mikor juthatnak ki onnan. Addig mindenesetre mesékkel, saját történetekkel szórakoztatják egymást, ami akár egy jó kis horror-antológia nyitánya is lehetne az Amicus-Hammer páros idejéből.

A párhuzam pedig nem véletlen, elvégre a Sandman nem szűkölködik a popkulturális utalásokban, a horrorfilmes és horrorirodalmi kikacsintásokban, és úgy egyébként minden összetevőben, ami kicsit is kapcsolódhat Álomhoz és birodalmához. Van itt dark fantasy, horror, mitológia, történelem, mese, mindenféle mondavilág… ez a rengeteg összetevő, kulturális örökség pedig olyan szinergia mellett kapcsolódik össze, ami szinte elképzelhetetlen. Teszi mindezt úgy, hogy a képregényes megvalósítás ellenére leginkább egy szépirodalmi műhöz hasonlítható, melyben a megszokottnál több a képes illusztráció, ami történetenként máshoz köthető, ezáltal a stílus és formavilág is változó. De a kép és a nyelvezet egységes, miközben időben és térben teszünk egy hatalmas, szinte felejthetetlen utazást.

Azt mondtam, hogy a poklos sztori volt a kedvencem, és ebben semmi túlzás nincs. Igen, előfordultak olyan történelmi kitekintések, olyan sztorielemek, amik nálam nem kerülnek be a “legjobbak” közé. De mindez egy kicsit sem ront az élményen, nem minősíti Neil Gaiman munkáját, aki, azt gondolom, hogy olyan emberfeletti víziót teremtett meg, varázsolt papírra, amilyenre ritkán van példa. Tényleg imádtam a Transmetropolitan minden egyes panelját és pillanatát. Az a képregény ott van szerintem a hazai legjobb és legnagyobb kiadások között. Mégis azt mondom, hogy a Sandman egy egészen más ligában játszik, méghozzá olyanban, amilyet nehéz lenne konkrétan megnevezni, konkrét “kihívókat” vagy “sorstársakat” találni mellé. A Sandman a képregényes világ igazi ékköve, ami kötődik kicsit a DC-hez és a szuperhősökhöz; kötődik az elmúláshoz és a fájdalomhoz, a magányhoz; kötődik a valósághoz és az álomhoz vagy a fantáziához; a mitológiához és a történelemhez; a mindennapok problémáihoz és mély gondolataihoz vagy felszínes csevegéseihez; kötődik mindenhez, ami valaha is volt és valaha is lesz az ember, amit valaha is gondolt vagy elképzelni fog. És hogy mindez egy komplett egésszé áll össze, egy gyönyörű, részletekben gazdag, egyszer laza és felszínesnek tűnő, egyszer végtelenül kidolgozott képregényben, nos, az valami páratlan. Clive Barkertől kezdve számos szerző neve az eszembe jutott a Sandman olvasása közben, de az soha, hogy mindez ne lenne mégis egyedi formában és egyéni hang használatával tálalva. Ha van kötelező képregény, amit mindenkinek a könyvespolcra kell tennie, akkor az a Sandman, ami tartalmát és minőségét tekintve abszolút baráti áron jelent meg itthon. Várjuk a folytatást!