• Már 2,5 millió példányban talált gazdára a Factorio
  • Amihez ennek örömére érkezik egy kiegészítői is
  • Bár a fejlesztők szerint ennek a debütálására még legalább egy évig várnunk kell

Nemrég befutott a Factorio 1.1-es frissítése, mely a fejlesztők szerint egyben az utolsó is lesz. Magát a játékot nem hagyják magára, a bugfixeket és más, ehhez hasonló apróságokat továbbra is kapni fogunk, komolyabb tartalmakra azonban már nem érdemes számítanunk.

factoorio-logo.jpg

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy véget ért a gyármenedzselős játék pályafutása, ugyanis az illetékesek a bejelentéssel párhuzamosan azt is elárulták, hogy már nagyban dolgoznak a Factorio első kiegészítőjén. Jelenleg sajnos a munkálatok még nem tartanak ott, hogy ebből bármit mutatni tudjanak, és a becsléseik szerint legalább egy évre szükségük lesz a program elkészítéséhez, de azért ettől függetlenül jó hallani, hogy az 1.1-es frissítés után is érkeznek még extra tartalmak a játékhoz.

Végezetül pedig muszáj megemlíteni, hogy a Factorio egy elég jelentős mérföldkövet is elért, ugyanis a játék eladásai nemrég átlépték az 2,5 milliós határt, ami mindenképp szép teljesítmény egy indie címtől.

factorio-25-millio-01.jpg