Az Elveszett madarak egy igen érdekes könyv. Műfaja szerint tudományos fantasztikus regény, a fiatal író, Simon Jimenez első komoly munkája. Ez azonban ne ijesszen el senkit, mert az Elveszett madarak képes felnőni a műfaj legnagyobbjaihoz, Bradburyhez és Arthur C. Clarke-hoz egyaránt.

elveszett-madarak.jpg

Az Elveszett madarak a távoli jövőbe vezeti el az olvasót: egy mezőgazdassággal foglalkozó bolygó lakosainak mindennapjaiba nyerhetünk bepillantást. Itt él Kaeda, aki szerelembe esik a 15 évente hozzájuk látogató égi lények egyik női tagjával. A bolygón évtizedek telnek el, míg a nő, aki rendszeresen visszatér űrhajójával, látszólag egy napot sem öregedik. Utolsó találkozásukkor Kaeda megkéri a nőt, hogy vigyen magával egy különleges gyereket, aki az égből hullott alá...

Innen kezdődik az igazi cselekmény. Simon Jimenez napjaink akut problémáiból fest le egy kissé félelmetes jövőt, melyben a születendő gyerekeket megtervezik, ahol egymás után tűnnek el az állatfajok, és ahol az embernek a túlélés érdekében ki kell jutnia az űrbe. Az író mesteri módon alakítja a cselekményt, a fő szereplőket pedig részletesen bemutatja. Legtöbbször párbeszédeken és leírásokon, máskor pedig leveleken keresztül. Persze ahhoz, hogy a regény élvezetes legyen, nemcsak kidolgozott karakterekre, jó kapcsolat-leírásokra van szükség, hanem konfliktusokra is. Az Elveszett madarakban felvázolt jövő nem éppen pozitív, a fordulatok néha már soknak érződnek, de üzenete van, és éppen ez teszi emlékezetessé, hogy el lehet gondolkodni a regény mondanivalóján.

Simon Jimenez: Elveszett ma... by AgaveKonyvek

Simon Jimenez alkotása remek kezdés lehet egy ígéretes írói karrierhez. Igaz, valamennyire a ma divatos témák (pl. LMBTQ) is helyt kapnak benne, tekintve az egyik főszereplő irányultságát, de még ezek a részek is irodalmi igényességgel vannak kidolgozva, amiért csak dicséret illetheti az írót. Aki egy különleges sci-fi élményre vágyik, annak az Elveszett madarak kifejezetten ajánlott olvasmány. Mi szívesen látnánk nagyvásznon is.

  • Regény címe: Elveszett madarak
  • Kiadó: Agave Könyvek
  • Ára: 3360 forint (akciósan az Agave honlapjáról, egyébként 4480 forint)