Az írókat régóta érdekli a pszichopata emberek jellemrajza: elég csak Sir Anthony Hopkins egyik leghíresebb szerepére, Hannibalra gondolni, melynek eredeti trilógiáját Thomas Harris írta meg, 1981-ben útjára indítva a karaktert. Jack Ketchum a Szomszéd lányban mutatta be a téma iránti szenvedélyét, most pedig itt van egy újabb könyv az Agavétól, melyben az írónő, Karen Dionne próbálja több-kevesebb sikerrel bemutatni a pszichopátia természetrajzát.

a-bunos-nover.jpg

A Bűnös nővér főszereplője egy fiatal lány, Rachel, aki önkéntes száműzetésben él egy elmegyógyintézetben, miután gyermekkorában – állítása szerint – kegyetlen módon megölte a saját szüleit. Állandóan egy képet lát, ahogy anyja holtteste felett áll, puskával a kezében. A helyzetet súlyosbítja, hogy a lány amnéziás, az események folyamatára nem emlékszik, csak magára a végeredményre. Egy nap azonban feltűnik az elmegyógyintézetben egy férfi, aki a gyilkosság hátterét akarja feltárni, és akinek birtokában egy olyan rendőségi jelentés van, ami szerint Rachel nem ölhette meg felmenőit…

Innen indul Karen Dionne új könyve, melyben két idősíkban – a jelenben és a múltban – meséli el egy család történetét, azt, hogy mi vezetett a fent leírt tragikus végkifejlethez. A Bűnös növér nem egy vastag könyv, kevesebb, mint 250 oldal, olvastatja magát, annak ellenére, hogy az írónő elég egyértelműen ellövi a legnagyobb kérdés válaszát. A múlt és a jelen aránya ugyanakkor nem egyenlő, kb. 12 év áll szemben néhány nappal, de ebből a 12 évből is csak a legfontosabb események villannak fel, melyek megmutatják, hogy egy kislány kezelhetetlen természetéből eredően hogyan változik szüleinek hozzáállása személyéhez, felfedezett betegségéhez.

Karen Dionne: A bűnös nővér by AgaveKonyvek

Az írónő itt hibázott nagyot, hiszen az olvasó már az első rossz cselekedetet követően elkönyveli magában az ítéletet, melyet csak megerősítenek a későbbi oldalakon leírt gonoszságok. Így sajnos nagy fordulatotokat nem tartalmaz a regény sem, sőt még azt is ki lehet jelenteni, hogy jó néhány logikai buktatót is sikerült összehozni. Ugyanakkor a környezet, az elmegyógyintézet, a semmi közepén álló vadászkúria tökéletes helyszínként szolgál az eseményekhez. Az olvasó szinte látja maga előtt azt, hogy távol mindentől hogyan kellett egy anyának megküzdenie saját érzéseivel, gyermekével, úgy, hogy senki másra nem számíthat.

A Bűnös nővér nem egy rossz könyv, de sajnos nem is elég jó. Horrornak gyenge, pszichotrillernek pedig nem elég erős. Karen Dionne sajnos nem vállalt elég nagy kockázatot: a Bűnös nővér a tipikus egyszer olvasós könyv, melyre egy-két hét múlva talán már nem is emlékszik az olvasó. Megmarad egyszeri, egyestés élménynek, de többnek nem.  

  • Regény címe: A bűnös nővér
  • Kiadó: Agave Könyvek
  • Ára: 2610 forint (akciósan az Agave honlapjáról, egyébként 3480 forint)