Érdekes pletyka indult el egy külföldi Xbox-rajongói weboldalról, amely, ismerve az új generációs konzol hazai árazását, talán sok érdeklődő figyelmét felkeltheti. Nyílt titok, hogy a Microsoft néha túlfőlős konzolján megoldották jó néhány populáris címnél a visszafelé kompatibilitást –- így azok, akik bevásároltak a 360-as hangzatos második nevet viselő csodába, nyüstölhetik a régi, xboxos klasszikusokat, mint a Fable első része, a Halo-sorozat előző generációs darabjai, és így tovább. A germán szájt híre szerint mostantól növelhetjük a játékospontjainkat ezekkel a klasszikusokkal is -– a nagyobb sikernek örvendők ugyanis kapnak majd kibontható achievementeket, 500 gamescore értékben. Üröm az örömben, hogy ezek a mostani információk szerint csak és kizárólag a Live-ról megvásárolt változatokra lesznek érvényesek, amely ugye kis hazánkban nem megoldható...
Konzol: xboxos achievementek?
Bár tudom, hogy olvasóink zöme nem rendelkezik semmilyen konzollal, azért néhanapján közlünk ezekről a masinákról is híreket –- mint most!
Támogass minket!
A PC Guru februárban indította el támogatói programját, azzal a céllal, hogy az új, online érában is segíthessétek a magazin hosszú távú működését. A közösségi támogatáson keresztül biztosítható, hogy még több hírrel, teszttel, előzetessel, kritikával, beszámolóval, videóval és egyéb érdekességgel kedveskedhessünk számotokra.
Esport1 Hírek
Ajánló
Legnépszerűbb
Duke Nukem Manhattan Project 35
35 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 09. 12:48 by Carmageddon4 |Sacred sorozat 281
281 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 05. 13:04 by Carmageddon4 |The Elder Scrolls Online 88
88 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 05. 06:20 by corporalkayne |Europa Universalis játéksorozat 179
179 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 04. 18:13 by Carmageddon4 |Sziget fesztivál 32
32 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 04. 18:11 by Carmageddon4 |Agent 5
5 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 03. 13:19 by Carmageddon4 |Condemned 57
57 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 01. 23:04 by Carmageddon4 |Half-life 2 és epizódjai 2 031
2 031 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. október. 31. 18:56 by Carmageddon4 |Metal Gear Solid széria 127
127 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. október. 31. 16:59 by Carmageddon4 |R.I.P. - Hírességek emlékére 456
456 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. október. 29. 22:53 by Carmageddon4 |Iratkozz fel hírlevelünkre
Bankkártyás fizetés

Az hogy növeljük a pontokat csak arra jó, hogy ad egy célt, szóval ha már unalomig játszottad a játékodat, de még nincs meg minden pont, van ami ösztönözzön.
Mindenesetre, én még mindig szeretem, ha ott a doboz a polcomon. Ez Arcade játékoknál még nem zavar, de pl egy Halo 2, vagy GTA Vice City-nél már eléggé.

"Nyílt titok, hogy a Microsoft néha túlfőlős konzolján megoldották jó néhány populáris címnél a visszafelé kompatibilitást –- így azok, akik bevásároltak a 360-as hangzatos második nevet viselő csodába, nyüstölhetik a régi, xboxos klasszikusokat, mint a Fable első része, a Halo-sorozat előző generációs darabjai, és így tovább"