• Jó ideje hallani már olyan pletykákat, hogy Prince of Persia remake készül a Ubisoftnál
  • Amit egy bennfentes szerint szeptember 10-én be is mutatnak majd
  • Ekkor rendezik ugyanis meg a következő Ubisoft Forwardot

A Prince of Persia játékok sajnos jó ideje parkolópályára kerültek már a Ubisoftnál, azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy ennek a trendnek hamarosan vége szakad. Egyre több és több bennfentes beszél ugyanis arról, hogy hamarosan érkezik egy új Prince of Persia bejelentés, nemrég pedig egy digitális áruház kínálatában is feltűnt a The Sands of Time, a Warrior Within és a The Two Thrones remake-jének az adatlapja.

Most pedig, nem sokkal azután, hogy a franciák elárulták, hogy a szeptember 10-én esedékes Ubisoft Forward keretein belül új játékok bejelentésére is érdemes számítani, egy bennfentes jelezte, hogy a Prince of Persia: The Sands of Time remake-jét fogják leleplezni. Persze ez még csak pletyka, nem pedig hivatalos bejelentés, de azért érdemes megjegyezni, hogy az Okabe néven futó felhasználó, akitől az információ származik, már korábban is igen pontos forrásnak bizonyult, például ő szivárogtatta ki idő előtt a Far Cry 6 pár részletét is, így simán lehet, hogy most is fején találta a szöget.

pletyka-remake-et-kap-a-prince-of-persia-trilogia.jpg