Megtört a jég a Deck13 pincéjében épülő Lords of the Fallen körül, amiről a legtöbbet talán a 2013-as Gamescomon prezentált trailer árult el, meg az a néhány általános vagy zanzásított információ, amit a fejlesztők eddig mondtak róla. Most azonban Tomasz Gop producer két nap alatt kétszer is nyilatkozott új RPG-jéről. Míg tegnap a játékidőről áradozott, most a játékmenetről beszélt hasonlóan szuperlatívuszokban.

„Rövidre fogva a dolgot, erről a játékról nem mondom, hogy olyan lesz, amilyen még nem volt, hanem olyan lesz, mintha a legjobb játékokat egybegyúrták volna” – mondta az OnlySP-nek. „Az a célunk, hogy megfelelő arányban mixeljük az RPG, az akciójáték, sőt a stratégia elemeit, betegyük ezt az elegyet egy tálba, és olyan levest főzzünk belőle, amely fűszeres, jóllakat, és függőséget okoz.”

Gop azt is elmondta, hogy játékát nem véletlen hasonlítják a Dark Souls-sorozathoz, főleg a nehézségi rendszerét tekintve, amellyel a céljuk az, hogy a játékosok pontosan tudják, miért buknak el egy-egy kemény harcot. Nehéz lesz kitanulni ezeket a küzdelmeket, de igyekeznek minden eszközt biztosítani, hogy a siker végül elérhető legyen. Sok gyakorlással, az ellenfelek tanulmányozásával, no és persze a többi játékos tapasztalatának felhasználásával (ezek ugyanis megoszthatók) minden kihívás leküzdhető lesz. A legtöbb ellenfél ráadásul egyedi lesz, nem pedig valami korábbi mumus átformált, felerősített változata, így a változatosság is garantált az idén PC-re, Xbox One-ra és PS4-re érkező RPG-ben.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!