• Tegnap óta látható Az ír
  • Négy filmet tervez készíteni a következő években Scorsese
    • az 1920-as években végzett indián népirtásról emlékezik meg a The Killers of the Flower Moon
    • Az Ördög a Fehér Városban az Államok történetének első sikeresen felgöngyölített sorozatgyilkosságát dolgozza fel
    • Készül egy Theodore Roosevelt biopic
    • Dokumentumfilmet tervez a hetvenes évek New York-i zenei életéről

Csak tegnap óta látható Martin Scorsese új gengszterflmje, Az ír (The Irishman) pedig máris hatalmas népszerűségnek örvend mind a nézők, mind a kritikusok körében. A hetvenhét éves olasz-amerikai rendező azonban nem tervezi abbahagyni a filmkészítést és a legendás karmester, Leonard Bernstein életét feldolgozó mozi produceri feladatai mellett négy produkció rendezését is elvállalta a következő évekre.

irishman.jpg

The Killers of the Flower Moon

David Grann regénye az indián népirtásról emlékezik meg. Al Spencer bandája az 1920-as években kezdte az oklahomai indiánokat kiirtani, hogy a lakóhelyükön elterülő olajmezőket megszerezze. A bűntényt a frissen megszervezett FBI leplezte le, élén azzal a Hooverrel, akit DiCaprio Clint Eastwood 2011-es életrajzi filmjében egyszer már eljátszott. Scorsese a The Killers of the Flower Moon főszerepére Robert De Nirot és Leonardo DiCapriot szerezte meg.

Az Ördög a Fehér Városban

Készül egy másik regényadaptáció is a Hulura Erik Larson Az Ördög a Fehér Városban című munkája alapján. A Chicagoban játszódó történet valós eseményeken alapul: Daniel H. Burnham 1893-as helyi világkiállításra készülő építészmérnök és H. H. Holmes, az Államok első leleplezett sorozatgyilkosának sorsát követi nyomon. Főszerepben a regény jogait megvásárló Leonardo DiCaprio.

ea3f6af0bce488203091602f07eab688xl.jpg

Roosevelt

Nem fogjátok kitalálni, de a századelő legnagyobb hatású amerikai elnökének tartott Theodore Rooseveltet (aki egyébként a későbbi világháborús államfő Franklin D. Roosevelt felmenője volt) is Leonardo DiCaprioval szeretné eljátszatni Scorsese a róla készülő életrajzi filmben.

Zenés dokumentumfilm

Ez a műfaj sem áll távol a legendás direktortól, hiszen – amellett, hogy a korszak ikonikus dalait előszeretettel használja filmjeiben – rendezett már koncert- és dokumentumfilmeket a The Bandről, George Harrisonról, a Rolling Stones-ról, nemrég pedig Bob Dylanről. Ezúttal a hetvenes évek New York-i zenei életébe kalauzolja majd a nézőket, amiről egyébként az HBO-ra készített már egy fikciós sorozatot Bakelit (Vinyl) címen.

scorsese.jpg