Emlékezetesre sikerült a 2015-ös E3, hiszen számos olyan projekt mutatkozott be, vagy lépett elő a feledésből, amelyekre már régóta vártak, sőt epekedtek a gamerek. A Sony például maximálisan kedvezett a rajongóknak, olyan bejelentésekkel, mint a Shenmue 3 vagy a The Last Guardian, az EA szokásos, de ettől még ugyanúgy nagyot szóló petárdáit durrogtatta, és még a Microsoft is nagyon jó műsorral jelentkezet, a szívemhez azonban a legközelebb a Bethesda prezentációja áll.

A Bethesda E3-as sajtókonferenciája tökéletes csillagálláskor jelentkezett, hiszen éppen annyi játékuk volt, amennyivel egy egész órát ki tudnak tölteni, anélkül, hogy egy pillanatra is unatkoztunk volna. Volt itt Fallout 4, Fallout Shelter, Dishonored 2, The Elder Scrolls Online és természetesen az új Doommal is itt találkozhattunk először, mármint normális formában, nem teaserként. A felhozatal tehát rendkívül erős volt, és jogosan feltételeztük azt, hogy idén nem fognak hasonló sajtótájékoztatóval készülni, de rácáfoltak erre, így adja magát a kérdés, hogy vajon miben sántikálnak, és vajon tudnak-e akkorát villantani, mint egy évvel ezelőtt?

bethesda-softworks.jpg

Ami várható

Hogy a kérdést meg tudjam válaszolni, egy kicsit mélyebbre kell ásni, idén ugyanis nem annyira kézenfekvő a felhozatal, sokkal több a talán és a lehet, de kezdjük inkább azzal, ami biztos. Biztos, hogy a Dishonored 2 immáron mozgás közben is látható lesz a tavalyi kedvcsináló után, ez fix. Azt is biztosra vehetjük, hogy a szintén egy éve leleplezett, Elder Scrolls Legends is feltűnik, illetve a BattleCry -- ha még nem törölték titokban -- életjelet ad magáról. 

Pénzt tennék arra is, hogy a The Elder Scrolls Online újabb kiegészítővel bővül, elvégre még annyi minden kiaknázatlan lehetőség rejlik a világban, illetve borítékolható az is, hogy a Bethesda az E3 színpadán mutatja be a Fallout 4 következő DLC-adagját, tudjuk ugyanis, hogy nem csak ezzel a három csomaggal készültek, ráadásul éppen a megnövekedett tartalomra hivatkozva emelték olyan durván a Season Pass árát, sőt, a negyedik pakkról már szivárgott is ki némi információ

Végezetül, itt van még a Doom, ami feledtetett minden kezdeti kételkedést, és kellemes meglepetéssel szolgált -- adja magát, hogy az id Software bővítse a játékot. Személyesen singleplayer tartalmakra tippelek, a Wolfenstein: The Old Blood mintájára, de annál remélhetőleg jobb minőségben, és azért gondolok erre, mert az összes eddig bemutatott DLC a multiplayer módhoz köthető, miközben pont az hagyta a kisebb nyomot. Persze, ennél a jóslatnál már erősen remeg a léc, de az optimista szól belőlem, hiszen micsoda meglepetés lenne, ha kibővülne a történet, ugyanakkor arra azért nem vennék mérget, hogy DLC-ben oldják fel a cliffhanger befejezést, elvégre valami kell a folytatáshoz is…

Mi lehet még?

Ezek voltak, amik jó eséllyel kint lesznek, és talán látható, hogy ez nem túl sok, semmiképpen sem annyi, amiért megérné egy sajtótájékoztatót tartani a játékipar legfontosabb eseményén, bár az is igaz, hogy láttunk már gyengébb felhozatalt is, például 2014-ben, az EA-től, mikor félkész játékok hadával jelentkeztek. A Bethesda azonban mégis jön, és tutifix, hogy legalább egy meglepetést tartogatnak, ez pedig izgalmassá teszi számunkra a közelgő nagy napot. De vajon mire készülnek?

A ZeniMax Media, tehát a Bethesda Softworks tulajdonosa alá hét csapat tartozik. Az Arkane Studios kihúzható, hiszem már említettem őket a Dishonored 2 kapcsán, a BattleCry Studios szintén felejtős a BattleCry miatt, a ZeniMax Online Studios a The Elder Scrolls Online miatt, az id Software pedig a Doom miatt. Maradt így a Tango Gameworks, a MachineGames és a Bethesda Game Studios alapcsapata, DLC-hez ugyanis nem szükséges mindenkit mozgósítani. Ez a kiindulási pont, és van is pár bizonyíték arra, hogy a három közül valamelyik készül egy nagy dobásra.

Kezdjük talán a Tango Gameworks-szel, a stúdióval, amelynek az élén egy igazi játékfejlesztő-legenda, a Resident Evil sorozat atyja, Mikami Sindzsi áll. A csapat 2014-ben jelentkezett a The Evil Withinnel, de azóta csönden vannak -- illetve, nem teljesen. A Tango tavaly júniusban új dolgozókat keresett a következő játékuk számára, és ha feltételezzük azt, hogy a The Evil Within októberi megjelenése után nem sokkal neki is álltak az új ötletnek, az elmúlt egy évben pedig duzzasztották a stúdiót, akkor nem nehéz elképzelni azt, hogy pár hét múlva le is leplezik, min munkálkodtak. Ha tippelni kellene, akkor az The Evil Within kap folytatást (vagy előzményt, vagy szellemi továbbgondolást), kijavítva az előd hibáit és hiányosságait.

Nehezebb dió a MachineGames, akik remekül támasztották fel a Wolfenstein szériát, mostanában azonban ők is meglehetősen csöndesek. A The New Order 2014-ben jelent meg, így ha terveznek egy folytatást, akkor annak lassan itt az ideje, legalábbis egy bejelentésnek mindenképpen, az erre utaló morzsát pedig már tavaly megkaptuk. Egy lengyel színésznő, Alicja Bachleda-Curus nyilatkozott az egyik helyi tévécsatornának, és elmondta, hogy éppen a MachineGamesszel dolgozik együtt, és eléggé félreérthetetlenül utalt a Wolfenstein 2-re. Alicja, aki nem mellesleg az első részben Anya szerepét töltötte be, azt is elmondta, hogy két év múlva fog megjelenni a program, tehát valamikor 2017-ben, ami kényelmesen beleillik abba az elképzelésbe, miszerint az újabb Wolfensteint az E3-on mutatják be, és jövőre adják ki. A helyzetet persze bonyolítja B.J. Blazkowicz sorsa, de ki lehet írni a slamasztikából, sőt, akár egy új főszereplő se lenne éppenséggel szentségtörés, elvégre a második világháborút is elegánsan sikerült elhagyni.

A legrejtélyesebb a Bethesda Game Studios, de azért itt sem teljesen a sötétben tapogatózunk. Az év elején Todd Howard azt mondta, hogy három projekt is készül, amelyek egyszerre idézik meg a csapat stílusát és térnek el attól teljesen, majd később pontosított azzal, hogy megbánta, amikor pontos számot mondott, mert annyi különböző projektjük van, és ezek különböző módon lehet számolni. „Még messze vannak. Egyszerűen több dolgot csinálunk, mint valaha.”

Ebből az szűrhető le, hogy a Fallout 4 megjelenése után, vagy még előtte, a kreatívok már neki is láttak a következő ötleteiknek, de ezek még nem álltak össze koherens játékká/játékokká, ebből pedig az következik, hogy a Bethesda Game Studios valószínűleg nem fogja bemutatni az új játékait, hacsak az említett új projektek valamikor a távolabbi jövőben fognak megjelenni, és addig még kidobnak egy folytatást. Nem teljesen légből kapott ötlet ez, hiszen tavaly decemberben nyitottak egy új stúdiót Montrealban, amelynek feltett célja az, hogy kibővítse a Bethesda portfólióját, magyarul: új ötletekkel álljanak elő.

Halványan lehetségesnek tartom azt, hogy miközben Montrealban ötletelnek, addig a főhadiszálláson egy bejáratott sorozat következő részét kalapálják, és azt hiszem, már mindannyian sejtitek, mire akarok kilyukadni. Természetesen az The Elder Scrolls 6-ról beszélek, de be kell, valljam, elég gyenge lábakon áll a dolog, egyrészt az The Elder Scrolls Online puszta létezése miatt, másrészt pedig azért, mert az égvilágon semmit sem hallottunk a játékról, egy esetleges 2017-es megjelenéssel számolva, pedig mostanra már elő kell volna, hogy bukkanjon valami.

Ami lehetetlen, de nagyot szólna

A The Elder Scrolls 6 tehát eléggé elképzelhetetlennek látszik, bár atombombát megszégyenítő villantás lenne, ha valahogy mégis bejönne, de nem ez az egyetlen, letaglózó forgatókönyv, ami eszembe jut.

  • Jön a Rage 2, a Doomban használt motorral és ezúttal szórakoztató játékmenettel
  • Feltámad a Prey 2, de az egész IP rebootjaként, és a MachineGames fejlesztésében -- elvileg lesz valami bejelentés a játékkal kapcsolatban
  • Az Obsidian készíti az The Elder Scrolls 6-ot
  • Az inXile Entertainment (Wasteland 2) csinálhat egy izometrikus Fallout spin-off-ot
  • Felújított formában megjelenik az összes Elder Scrolls játék, az összes, kiegészítőkkel, mindennel együtt
  • Kapunk egy új Commander Keent az id-től

És ami igazán leszaggatná a fejeket: Quake reboot! Titkos álmom, és talán nem is annyira hihetetlen, hiszen két év leforgása alatt kiváló tálalásban tért vissza nem csak a Wolfenstein, hanem a Doom is, erre pedig azért nem sokan számítottak. Már csak a Quake hiányzik az id legendás címei közül, egy friss álláshirdetés alapján pedig pont erre lehet következtetni. Mire vársz még, Bethesda?

A Bethesda sajtókonferenciája hazai idő szerint június 13-a hétfőn, hajnali 04:00-kor veszi kezdetét, amit 03:15-ös kezdettel egy pre-show előz meg.

ÉS TE MIT VÁRSZ A BETHESDA SAJTÓKONFERENCIÁJÁTÓL?