• Úgy tűnik, június elején vagy közepén mutatkozhat be a PS5
  • Legalábbis több, általában jólértesült forrás is ezt állítja
  • Köztük a belsős információival általában igen pontos Jason Schreier is

A Microsoft már teljes gőzerővel dolgozik a következő konzolja, az Xbox Series X bemutatásán és népszerűsítésén (lásd például a tegnapi Inside Xbox adást, mely sajnos egy kicsit félrecsúszott), a Sony azonban jóval visszafogottabb a témában, és még azt se árulta el, mikorra várható a PS5 nagy, átfogó bemutató eseménye.

Nem is olyan rég még olyan pletykákat lehetett hallani a PlayStation UK Magazine kapcsán, hogy legkésőbb május közepéig bemutatkozik majd a Sony új konzolja is, azóta viszont több, általában igencsak jólértesült forrás azt állította, hogy inkább június elején érdemes számítanunk egy ilyen eseményre. A VentureBeatnél dolgozó Jeff Grubb például azt állította, hogy június 4-én mutatkozik be a PS5, míg az ilyen téren általában igen pontos Jason Schreier kicsit óvatosabban fogalmazott, szerinte június első felében esedékes a leleplezés.

egyertelmu-bizonyitek-utal-a-ps5-majusi-bemutatojara.jpg