• A Microsoft Italy Facbook-oldal túlságosan hamar élesített egy posztot melyből kiderült:
  • Hogy február 16-án rajtol a The Division nyílt bétatesztje elsőként Xbox One konzolokon
  • illetőleg az is, hogy a Homefront: The Revolution Xbox One-exkluzív bétatesztjét február 11-14-re időzítette a kiadó Deep Silver
  • Az információkat egyik kiadó sem erősítette meg eddig
  • The Division PC Guru előfizetési akció

A hatalmas várakozás előzte meg a The Division zárt bétatesztjét, melyet éppen ma reggel hosszabbított meg a Ubisoft plusz egy nappal az óriási érdeklődésre (és persze a bosszantó hibákra) való tekintettel. Ugyanakkor azoknak sem kell búsulniuk, aki ezúttal nem kerültek be a próbakörbe, hiszen annak újabb, már nyílt fordulójára két hét múlva kerül sor a Microsoft Italy információi szerint.

Persze a dolog cseppet sem hivatalos, hiszen az olasz divízió Facebook-oldalára felkerült képet szinte azonnal el is távolították a szerkesztők, ám a sasszemű felhasználók még időben lecsaptak, így a lementett screenshotok pillanatok alatt bejárták az internetet. Ezek tanúsága szerint pedig február 16-án rajtol el a The Division nyílt bétatesztje elsőként Xbox One konzolokon, amihez egy nappal később, február 17-én csatlakozhatnak majd a PC-s és PS4-es játékosok, csak úgy, mint a zárt forduló esetében.

the-division-homefront.jpg

Ugyanakkor a képernyőfotó nem csak a Ubisoft shooterével, hanem a viszontagságos fejlesztési időszakot követően idén májusban a Deep Silver gondozásában végre révbe érő Homefront: The Revolutionnel kapcsolatban is árulkodott, hiszen annak korábban már bejelentett, de egyelőre még hivatalos dátum nélküli Xbox One-exkluzív bétatesztjének pontos idejéről is fellebbentette a fátylat, amire a jelek szerint a jövő hétvégén, február 11-14. között kerül sor.

Az információkat ugyan sem a Ubisot, sem pedig a Deep Silver nem erősítette meg eddig, de nem lepődnénk meg különösebben, ha mindkét értesülés igaznak bizonyulna.