Vissza a megszokott kerékvágásba – akár ez is lehetett volna a cím, elvégre az utóbbi hónapokban az előzetesekből és a korai hozzáférésű játékok bemutatóiból kicsit kevesebb jutott a lapba, helyettük pedig évösszegzéssel és más érdekességekkel foglalkoztunk. Mostanáig, elvégre gyorsan pótoltuk nagyjából minden elmaradásunkat, avagy előzeteseink között szóba kerül a soron következő Mortal Kombat, ami még véresebbnek és brutálisabbnak tűnik, mint előzményei, vagy éppen az Atomic Heart, amivel kapcsolatban éppen a napokban történtek igen érdekes fejlemények. Természetesen pont lapzárta után, mikor oldalaink már nyomdába kerültek. De van még izgalom bőven, többek között gokartozással (Crash Team Racing Nitro-Fueled), fejlődésmenedzsmenttel (Ancestors: The Humankind Odyssey), Fallout-szerű akció-RPG-vel (The Outer Worlds) is foglalkozunk.

A legfontosabb azonban az a játék, ami egy híres és közkedvelt sorozat része, ami a stratégiai programok szerelmeseinek egyenlő egy minőségi márkajelzéssel, és ami a címlapunkat is díszíti. Bár eredetileg 2 oldalas borítót terveztünk a Total War: Three Kingdomshoz, ezt egy megosztott címlap váltotta, aminél a Resident Evil 2 foglalja el a hátoldalt. A kínai legendák összecsapásait bemutató produkció kipróbálásáért egészen Londonig utaztunk – vagyis bodak utazott, aki még egy interjút is készített az alkotókkal. Fontos és említésre érdemes még: többek között az Escape from Tarkov (4 oldalon) és a War of Rights játékokról is bővebben olvashatsz, mielőtt áttérsz a tesztekre. Mert természetesen azokból is bőven van a legújabb, februári számban.

1901-dupla.jpg

A FEBRUÁRI PC GURU FEBRUÁR 07-TŐL KAPHATÓ
AZ ÚJSÁGOSOKNÁL ÉS A HIPERMARKETEKBEN!

Merthogy elég nagy címekkel is találkozhattunk az elmúlt másfél hónapban, amire pont a hátsó oldalt díszítő Resident Evil 2 a legjobb példa. A Capcom ’98-as klasszikusa és úttörője végre megkapta a hozzá méltó ráncfelvarrást: ezúttal nem egy remaster, egy HD-verzió képében, hanem az alapoktól újraírva, kipótolva, itt-ott éppen annyira megváltoztatva, hogy még a veteránok se mindig ismerjenek rá. Igen, ez kellett a szériának, már a remek hetedik epizód mellett, így végre új fényben tündökölhet a túlélőhorror műfaj. Mellette a JRPG Tales of Vesperia is kapott egy (jóval visszafogottabb) felújított változatot, illetve több folytatással is találkozhattunk. Az Ace Combat immáron a hetedik sorszámozott résszel vette be az egeket, hála az égnek PC-n is, a Warhammer Quest (The End Times) és a Battlefleet Gothic: Armada is, aki pedig esetleg még utóbbi két cím mellett is éhezne a Warhammer sajátos világára, annak ott a Gladius kiegészítője, ami a génorzók pusztító hordáját hozta el. Természetesen vannak új és be nem járatott darabok, olyanok, mint az egészen hatásos Gris, a remek ötletekkel teli Medieval Kingdom Wars, az indie Dark Soulsnak hívott Ashen, a Genesis Alpha One, vagy éppen a Jon Shafer’s At the Gates. A DayZ-ről sem feledkeztem meg, de újnak már egyáltalán nem mondható a sok-sok éve készülő túlélősdi, amiről azt gondoltuk, talán soha nem készül el. Lényegében így is történt…

Ahogyan mindig, most is van Radar alatt, melynél Pozandr 2 oldalon mutatja be a legérdekesebb és legizgalmasabb független alkotásokat, emellett a mobilok szerelmeseit sem hagyjuk cserben (most már egy igazi klasszikussal is elütheted az időt), és természetesen ismét mikrofonvégre kaptunk valakit, aki komolyan befolyásolta a hazai videojáték-fejlesztéseket. Na, és természetesen Tika állandó rovatát sem szabad elfelejteni, amely a tanácstalanoknak és a technika poklában ragadt szenvedőknek hivatott segítséget nyújtani. Hardverek? Aztokból is szereztünk néhány igazán szép darabot, avagy nálunk járt a GeForce RTX 2060, a SteelSeries egy egere, a Huawei MacBook-gyilkosa, valamint az LG néhány igazán pompás monitorja.

Nem utolsó sorban felhívnám még a figyelmet a nyereményjátékunkra, amivel előfizetőink egy Shuttle SZ170R8 barebone gépet nyerhetnek. Részletek az új számban, a 33. oldalon.

Most pedig jöjjön a teljes játék, valamint a remény, hogy egy hónap múlva (és 2019-ben úgy összességében) ismét találkozunk, mert bármi is történjék, a lényeg nem változik, ahogy a jelmondatunk sem: a Guru legyen veletek!

Februári teljes játékunk: Air Missions: HIND

Taktikai akciójáték, TPS akció-horror, kártyajátékkal megbolondított RPG-kaland… az utóbbi hónapokban igyekeztünk igazán változatos kínálatot biztosítani, és ez alól nem kívétel aktuális teljes játékunk sem, a többnyire 17 euróért megvásárolható Air Missions: Hind, ami a szimulátorok és az arcade lövöldözős anyagok kedvelőit is egyaránt megszólítja, majd hívja önfeledt repkedésre. Az orosz Mi-24 fülkéjébe ülve külső és belső nézetben is lehet irtani az opponenseket, ami részben a Strike-sorozatot, részben pedig más klasszikusokat elevenít fel. Mindenképpen élmény, tessék csak kipróbálni!

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Kódbeváltás

A tartalomjegyzéknél lévő matricán található matricára nyomtatott kódsorokat nem a Steamen kell felhasználni, hanem a PC Guru Online kódbeváltó oldalán. Ehhez mindössze egy ingyenes regisztrációra van szükség, majd a belépést követően el kell navigálni a kódbeváltás oldalra, ott be kell ütni matricán található kódot, az eredmény pedig egy Steam-kód lesz, amit már beválthattok a Valve áruházában.

A matricán található kódot csak egyszer lehet felhasználni, de összesen tízszer lehet megpróbálni a beváltást, így ha elgépelsz egy karaktert, akkor sem kell félned, nem fog eltűnni a teljes játékod. Ha mind a tíz alkalommal hibás kódot adsz meg, a rendszer 24 órára letiltja a kódbeváltás funkciót, úgyhogy csak óvatosan! Ha problémát okozna a kódbeváltás, olvasd el a Kódbeváltás tudástárunkat a PC Guru Online-on!