Valószínűleg nem unatkoztak a PlayerUnknown's Battlegrounds fejlesztői az elmúlt hetekben. Egyrészt folyamatosan közeleg a játék decemberi megjelenése PC-re és Xbox-ra, ráadásul, ha mindez nem lenne elég, október végén a kínai hatóságok is rászálltak a PUBG-re. 

Az illetékesek szemét elsősorban az erőszakos játékmenet és az utolsó emberig tartó öldöklés csípte, ez ugyanis, indoklásuk szerint, túlságosan eltért a szocializmus alapelveitől és a tradicionális kínai kultúrától és etikától. Egy ideig még az is felmerült, hogy a PUBG be lesz tiltva az országban, de úgy látszik, ilyen drasztikus lépésre végül nem volt szükség.  

A tegnapi nap folyamán jelentette be a Tencent, hogy Kínában ők fogják hivatalosan megjelentetni a játékot, méghozzá úgy, hogy az megfeleljen majd a szocialista értékrendnek és a kínai kultúrának egyaránt. Ígéretük szerint továbbá a PUBG egy olyan alkotás lesz, mely egészséges, pozitív kulturális iránymutatást nyújt majd a játékosoknak, különös hangsúllyal a fiatalabb korosztálynak. Hogy mindezt pontosan milyen változtatásokkal kívánják elérni, arról sajnos nem nyilatkoztak.