Nemrég a Game Awards bejelentette az idei jelöltjeit, és a listán bizony ott szerepel a PlayerUnknown’s Battlegrounds is, ráadásul a PUBG egyből az Év Játéka Díjért szállhat ringbe. Elnézve a konkurenciát azonban egyáltalán nem lesz könnyű dolga, hiszen a megtisztelő titulusért olyan címekkel kell versenyeznie, mint a  The Legends of Zelda: Breath of the Wild vagy éppen a Horizon Zero Dawn

Mikor azonban megkérdezték a jelölésről a játék atyját, Brendan „PlayerUnknown” Greene-t, ő azt válaszolta, hogy reméli, nem a PUBG nyeri az Év Játéka Díjat. Greene azzal indokolta elsőre talán kicsit megdöbbentő kijelentését, hogy szerinte sokkal jobb játékok is találhatók a mezőnyben, melyek inkább megérdemlik a győzelmet. C. H. Kim, a PUBG Corp. vezérigazgatója, pedig azt sietett leszögezni, hogy a csapat figyelmét jelenleg nem a díj, hanem egy minél jobb játék megalkotása köti le. 

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!