A PS VR 2016 októberében került a boltokba. Kezdetben viszonylag kevés játék jelent meg rá, ezek közül az egyik az ehavi PS Plus-kínálatának negyedik címe, a Farpoint. Egy sci-fi környezetbe helyezett shooter vagy éppen történetorientált sétáló szimulátor (kinek, hogy tetszik), amely egész kellemes élményt nyújt, de azért látszik rajta, hogy nem egy AAA kategóriás cím.

Az Impulse Gear játékában hajótöröttként kerülünk egy idegen, ellenséges élőlényektől hemzsegő bolygóra, ahol a feladat nemcsak a túlélés, de az is, hogy kiderítsük, mi történt két társunkkal. A Farpoint VR kifejezetten lassan nyit, aztán felpörög a tempó, azonban mire igazán belejönnénk a játékba, az véget is ér, hiszen körülbelül öt óra alatt végig lehet nyomni a kampányt, ami mellett találhatunk kooperatív küldetéseket és arcade, ponthajszolós játékmódot is.

A Farpoint egész jól néz ki ahhoz képest, hogy a PS VR első játékainak egyike volt. A környezet szép, a hangok jók, de a programban nem ez jelenti az igazi élményt, hanem a Farpointhoz tervezett kontroller, az AIM VR. Ez egy kézifegyver formájú irányító, amivel halálpontosan lehet a játékban szereplő gyilkolóeszközöket használni. Persze működik a DualShock 4-gyel is, de ezzel a célzás már sokkal pontatlanabb lesz.

 

Aki rendelkezik PS VR-ral, és eddig még nem tette meg, érdemes kipróbálnia a Farpointot, ami ugyan csőélményt kínál, de az akciónak és az akciókat összekötő videóknak köszönhetően mégis fenntartja az érdeklődést a történet iránt. Csak vigyázzatok, hogy az idegen bolygón való kalandozás közben el ne szédüljetek, így érdemes az akció között rövid szüneteket tartani, mint minden VR-játék esetében!

A Farpoint PS4-en április 5-ig adható hozzá ingyen a könyvtárhoz a PS Plus előfizetők számára.