Az elmúlt két évtizedben a II. világháborús játékok hihetetlen népszerűségre tettek szert. Az egész a kilencvenes években a Wolfenstein 3D-vel kezdődőtt, aztán folytatódott a Medal of Honorral, a Call of Dutyval, a Brothers in Arms-szal, a sort pedig lehetne folytatni napestig. Az online rész mindig is szerves részét képezte ezen játékoknak, de olyan címek is piacra kerültek, melyek kizárólag multis élményt adtak (Red Orchestra). A Black Matter is ezt az utat választotta, mikor elkezdte fejleszteni online lövöldéjét, a Hell Let Loose-t, melyet a Sony pár hónappal a hivatalos premier után már PS Plus játékként ad az előfizetőknek.

Szóval itt van a Hell Let Loose, ami egy kis csapat nagy munkája, egy hardcore FPS, melyben két 50 fős csapat küzd egymással a II. világégés leghíresebb harcterein. Itt bizony vér, szenvedés és halál vár a játékosokra, akik különböző szerepekben (harckocsizó, lövész, támogató, gyalogos, stb.) küzdhetnek meg a győzelemért. Talán ebből már kiderül, hogy vannak járművek is a Hell Let Loose-ban, és hagyományos módon a Szövetségesek és a Harmadik Birodalom csapatai közül lehet választani.

A harcok intenzívek, a környezet autentikus, az egyenruhák korhűek, a fejlesztők pedig folyamatosan dolgoznak a játékon, hogy mindig új élményeket adjon. Erre garancia a játék 2022-es ütemterve is, melynek részeként többek között új fegyverekre, új járművekre, új térképekre és egyéb nyalánkságokra is számíthatunk majd.

A Hell Let Loose nem magányos farkasoknak való, akik azt hiszik, egyedül elboldogulnak a csatatéren. Itt a győzelemhez kőkemény csapatmunka kell, kommunikáció, a kiosztott szerepeknek megfelelő feladatellátás. A Hell Let Loose realisztikussága miatt kifejezetten felnőtt módon áll a témához, ezáltal a játék nem való a fiatalabbaknak, már csak azért is, mert a gore nagyon erősen jelen van a Black Matter alkotásában.

A Hell Let Loose-t az utóbbi évek legjobb világháborús játékának nevezte jó néhány lap és bizony tőlünk is szép pontszámot kapott július végén. Az alkotás nem éppen a kezdők játéka, ők gyakran fognak meghalni, a tapasztaltabb katonák azonban nagyon élvezni fogják a harcokat. Szóval tegyétek kosárba a játékot, és induljatok el Omaha Beachre, ahol a szövetségesek előretörésével elindult a Harmadik Birodalom által megszállt Európa sorsának megfordítása…