Az E3 2018-on végre láthattuk a Resident Evil 2 remake-jét, és valószínűleg mindenkinek egyből feltűnt, hogy a helyszíneken elhelyezett fix kamerákat leváltotta a karakterek mögött „repülő” kamera. Magyarán: TPS nézetre váltottak. Sokan fejezték ki emiatt aggodalmukat, mert attól tartanak, hogy az eredeti játékkal ellentétben az új verzió akciójáték lesz, mint a Resident Evil 4.

Hirabajasi Josiaki és Kanda Cujosi, a Resident Evil 2 remake két fejlesztője azonban a Gamereactornak elmondta, hogy felesleges ettől tartani. A Resident Evil 4-et tudatosan akciójátéknak tervezték meg, vagyis ennek megfelelően adagolták a lőszert, a fegyvereket, a fejlesztéseket, és így tovább.

Ellenben a Resident Evil 2 remake esetében az eredeti programot vették alapul, vagyis túlélő-horrornak tervezték meg. Ennek megfelelően szűkösek lesznek az erőforrásaink, nem lesz minden ajtó tövében töltény, minden sarokban életmentő virág. Úgyhogy jól meg kell gondolnunk, hogy lelőjük az útba eső zombit, vagy spórolva a töltényen inkább megpróbáljuk lefutni – ami már csak azért is fontos döntés lesz, mert a zombik gyorsabbak, mint anno.

És persze, ha bele is megyünk a lövöldözésbe, még mindig szembe kell néznünk azzal, hogy az élőholtak nehezebben kicsinálhatóak, mint az eredeti Resident Evil 2-ben. Gondosabban kell céloznunk, és mivel gyorsabban, agresszívebben támadnak, így végtelen idő sem áll rendelkezésünkre.

Ha mindez igaz, akkor felejtősek az olyan esetek, mint amikor belelőttünk kettőt a csoszogó zombiba, eltávolodtunk pár lépést, majd leadtuk 1-2 újabb gondos lövést. Itt bizony vagy kapásból lövünk, vagy futunk az életünkért.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!