• December 21-én debütál a Spider-Man harmadik DLC-je
  • A The City that Never Sleeps harmadik epizódja a Silver Lining nevet kapta a keresztségben
  • És Silver Sable visszatérését mutatja majd be nekünk

Hamarosan itt a Spider-Man harmadik DLC-je, mely egyben a The City that Never Sleeps sorozat záródarabja is, ahogy azt az Insomniac munkatársai augusztus vége felé elárulták nekünk. Az első részben, ami a The Heist címet viselte, Fekete Macska került a középpontba, míg a második, a Turf Wars, Hammerheadet tette meg kulcsfigurájává.

spider-man-silver-lining-01.jpg

A december 21-én érkező Silver Lining cselekménye pedig, ahogy azt már a DLC neve is mutatja, Silver Sable visszatérése körül bonyolódik majd. A fejlesztők egyelőre annyit árultak el, hogy mindenki kedvenc zsoldosa a Hammerhead által ellopott Sable International technológiát szeretné majd visszaszerezni az illetéktelen kezekből.

spider-man-silver-lining-02.jpg

A játék a történet folytatásán kívül új és erősebb ellenfelekkel és Hammerhead bázisokkal fog bővülni, valamint természetesen ezúttal is kapunk új kinézeteket, melyek elég mutatósra sikeredtek. Név szerint a Cyborg Spider-Man és az Aaron Aikman Spider-Man felbukkanására érdemes számítanunk, valamint arra a ruhára, melyet Peter Parker visel azt Into the Spider Verse című filmben. Azt egyelőre nem tudni, hogy a Silver Lining a játékhoz érkező utolsó DLC, vagy az Insomniac 2019-re is tervez valami friss tartalmat.