• A DICE már jobban élvezi a munkát a Star Wars Battlefront 2-n
  • A megjelenés idejében ez nem így volt
  • Az egyik dizájner szerint már a játékosok is jobban szeretik

Az biztos, hogy a Star Wars Battlefront 2 alaposan bevéste magát az emlékezetünkben, miután olyan hatalmas botrány tört ki körülötte a loot boxok miatt (lásd: kapcsolódó cikkek), hogy azt már a mainstream média és a politikusok is felkapták. Ez nyilván nem tett jót az EA megítélésének, és a DICE sem profitálhatott belőle.

De azóta sok víz lecsorgott a Dunán, a Star Wars Battlefront 2 pedig alaposan kibővült és átalakult. Még idén is számíthatunk pár újdonságra, új térképre, enforcerekre, játékmódra, decemberben pedig természetesen jönnek a Skywalker korával kapcsolatos tartalmak.

Dennis Brännvall dizájn direktor szerint bár a játék a 2017-es startkor hamar a mélypontra került, de két év alatt felemelkedett és ma már „a játékosok boldogabbak, mint valaha”. Azt is elismerte, hogy ehhez szükséges volt megreformálni a játékot.

Állítása szerint amúgy idén több tartalmat adtak ki a Battlefront 2-höz, mint az első évben, és ez is sokat javított a megítélésén a játékosok szemében. S ha ők örülnek, akkor a fejlesztők is örülnek. „Most már móka” – mondta Brännvall a GamesIndustry-nak. „2018 tavaszán még semmi élvezetet nem találtunk benne. Az nem volt a DICE legjobb időszaka, az biztos.”

Az is kiderült, hogy az EA már a kezdetektől fogva másképpen állt a Star Wars Battlefront 2-höz. Az első esetében a fejlesztők tudták, hogy mindössze egy évet kell lefogniuk a DLC-kel a Season Pass keretében, a második rész esetében viszont kihívást jelentett egy olyan rendszer megalkotása, ami hosszabb támogatást biztosít.

A Battlefront 2 esetében ugyanis havonta vannak javítások és tartalmi frissítések, ráadásul ezeket mindenki megkapja, nem csak azok a „fizetős vendégek”, míg az első résznél negyedévente letudták a nagy javításokat egy nagy DLC-vel, és ezeket egyáltalán nem kapta meg mindenki, aki megvásárolta az alapjátékot.

Éppen ezért Brännvall szerint sokkal jobban élvezik a munkát a Battlefront 2-vel, mert ez inkább szól a játékfejlesztésről és a közösségépítésről, ráadásul személyesebb is, mintha összedobnának egy Season Pass-t, amivel mindössze a vásárlók igényeit akarják kielégíteni. Ezért is gondolja azt, hogy mostanra a Star Wars Battlefront 2 jobb játék lett, mint az első rész volt.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Nektek mi a véleményetek? Szerintetek is javult a Star Wars Battlefont 2?