Rövid idő alatt a második posztapokaliptikus játékhoz volt szerencsém, mely kis részben ezúttal is Fallout, kis részben pedig Mad Max. A Badlands: Outpost of Humanity a Waste Knights-szal ellentétben inkább utóbbiból merít, de a témaválasztásból adódó közös pontoktól eltekintve egészen más, talán másabb már nem is nagyon lehetne. Itt nem a történeten és az együttműködésen van a hangsúly, hanem a győzelemért való versenyfutáson és a konfrontáción.

Badlands: Outpost of Humanity

  • Partner/kiadó: Lavka Games
  • Tarsasjatekok.com adatlap
  • Típus: kompetitív
  • Játékosok száma: 2-4 fő
  • Játékidő: átlagosan 60-120 perc
  • Korcsoport: 14+
  • Nehézség: 2,75/5
  • Ára: Kickstarteren 45 euróba, nagyjából 16 000 forintba került az alapjáték, itthon 12 000 forintért beszerezhető

A Badlads: Outpost of Humanity során a végső célunk a 100 győzelmi pont elérése, melyet legegyszerűbben pénz (itt söröskupakok) felhalmozásával érhetünk el, de vezéreink és a legyőzött szörnyetegek után is jár a pont. Megszerzésükben négy egységünk (no és persze szerencsénk) segít, akiket a játéktéren mozgathatunk a különböző területek között, raktárkészletünkből annyi üzemanyagot felhasználva, amennyi az közelében elhelyezett sárga táblán szerepel.

A pusztaság bandái

Két fegyvertelen csapatunk közül elsőként a gyalogszerrel közlekedő telepeseket említeném. Ők csak a benzinkutat és a roncstelepet kutathatják át, és minden esetben kockadobás dönt arról, hogy mit  üzemanyagot, hasznos hulladékot, kötszert, fegyvereket – és mennyit találunk. Mellettük saját bázisunkról indíthatunk a játéktábla közepén terebélyesedő „városba” egy karavánt, melyet itt egy busz jelképez, és mindenféle javakkal megtömhetjük (az imént említetteken kívül otthonról hozott alkohollal is), hogy azokat aztán pénzre váltsuk vagy bevásároljunk. Elmehetünk mellékküldetést gyűjteni a kocsmába, kaszinózni, vagy szövetséges karaktereinket is eladhatjuk némi pénzmagért cserébe.

Továbbá két fegyveres bandánk is adott, egy könnyebben és egy jobban páncélozott járműves csapat, melyeket itt egy sportkocsi és egy pickup szimbolizál. Velük három további helyszínre is elindulhatunk kutatni: a katonai bázis, az óvóhely és a bánya járatait nézhetjük át, valamint bárkit és bármit megtámadhatunk. Előbbi helyszíneken azon kívül, hogy megkapjuk a rajtuk jelölt nyersanyagokat, a hozzájuk tartozó pakliból is húzhatunk egyesével annyi kártyát, amennyit csak akarunk. Ezeken hasznos tárgyakat, zárt ajtókat, segítőtársakat és szörnyeket találhatunk. A tárgyakat és társakat azonnal magunkkal is vihetjük, a lapokon lévő szöveg mondja el, hogy mit lehet a segítségükkel tenni. A zárt ajtókhoz először a megfelelő kulcsot kell megtalálni és a rajtuk jelölt nyersanyagokat kapjuk meg, de mindenből csak annyit vihetünk magunkkal, amennyi fegyverrel felszereltük a járművet és amennyi maximálisan elfér a raktérben (pénzt leszámítva ez tíz token és öt kártya). A szörnyeknél természetesen harc következik, attól függően, hogy az defenzív vagy agresszív.

Maga a harc alapvetően minden esetben ugyanúgy zajlik: először a támadó dob, a támadóértékének megfelelő számú kockával (1-3-ig mellé, 4-6-ig talál) a védekező pedig reagál a sérülésre, majd szerepet cserélnek. A támadóérték a kártyákon és a terepen feltüntetett koponyával jelölt szám, járműveink esetében ez maximálva van, de legfeljebb annyi, ahány fegyver-tokent viszünk magunkkal. Minden egyes találat hatására le kell vennünk fegyver-tokent (kártyákon, városokon csökken a támadóerő), de dönthetünk úgy is, hogy kártyáinkkal vagy elsősegély-készleteinkkel negáljuk azt. A harc addig tart, amíg tudunk fegyvert eldobni. A győztes pedig mindent visz magával, ha városról vagy ellenséges bandáról volt szó. Járműves harcnál próbálkozhatunk a meneküléssel is, ekkor egy hatost kell dobni (üzemanyaggal javíthatjuk az értéket), de ha ez tesszük, védekezni már nem tudunk.

A pusztaság törvénye

Ennyiből remélhetőleg már kitűnik, hogy a harc a játék lényege, és egyben az egyetlen lehetőségünk arra, hogy megfékezzük ellenfelünket, ha az már nagyon elhúzott. Két játékos esetén ez kevéssé szórakoztató, az ideális itt is a három, ami már kellő kiszámíthatatlanságot, vagyis inkább emberi tényezőt visz bele a játékba. De akárhogyan is, leginkább a kötélhúzás hasonlatával tudnám leírni az egészet: egy szinte végtelenségig elnyújtható oda-vissza harc, ami, ha nagyon elhúzódik, akkor eléggé fárasztóvá és unalmassá tud válni.

A komponensek teljesen jó minőségűek, de legalább valami kezdetleges inzertnek azért örültem volna a vagonnyi token és az aprócska kártyák mellé. Akadnak komolyabb dizájnbeli hibák is: kézenfekvő, hogy a különleges területekre vonatkozó kártyapaklikat a hátlapjukkal egyértelműsítik, itt viszont egy alig észrevehető színkód van. Ez pedig mindig ehhez a jelenethez vezetett: „most a zöld a katonai bázis vagy a bánya?” – szabálykönyv elő – „Hát persze hogy az óvóhely”. Ha pedig már a szabálykönyvnél járunk: ennyire ömlesztett, fölöslegesen túlmagyarázott, szerkesztőt még csak hírből sem ismerő füzetet még nem láttam. A szabályok és különleges szabályok kibogarászása egy pontokba szedett listából elég nehézkes, a vonatkozó képek pedig szép nagyok, de nem sokat segítenek, ahogy első olvasatra akadhatnak homályos foltok is.

Vegyes érzelmekkel búcsúztam a pusztaságtól, mely két véglet között ingázik: minimális taktikázásra és maximális szerencsére van szükség a győzelemhez, mely utóbbit az előbbivel lehet valamelyest menedzselni, de végső soron Fortuna kegyeire vagyunk bízva. A játék a hangulatot nagyon adja, viszont direkt konfrontatív, a békés együttélést vagy úrias versengést preferálók aligha találják meg benne a számításukat. Líraian mondhatnám azt is, hogy a puszták vad szerencsevadászainak játéka, ami azért csak passzol a témaválasztáshoz.

(A tesztpéldányt partnerünk, a Lavka Games biztosította – köszönjük!)

Társasjátékos hírekért kövesd a rovat Facebook-oldalát