Hiába tippeltük azt páran, hogy az egész napos játék megnehezíti majd a Budapest Five dolgát a TMP-n, hogy az iTHR kellően erősen léphet majd fel ellenük, nem így történt. A Budapest Five lemosta az iTHR csapatát Dust2-ről, 16-3-ra nyertek torzsiék, míg legnagyobb riválisuk, a Békéscsabai E-sport Egyesület eddigi legrosszabb meccsüket játszotta a bajnokságban.

Egymás ellen döntetlent játszottak a csapatok múlt héten, az a meccs sem tudta elválasztani egymástól a fej fej mellett haladó BP5-ot és a BEE-t. Az IAS-nak viszont sikerült. Ők voltak tegnap gubiék ellenfelei, és nemcsak, hogy meg tudták szorongatni őket, de még pontokat is loptak a BEE csapatától.

tmp2.jpg

Rendkívül jó formában játszott tegnap a Spirit, aminek meg is lett az eredménye. Négykörös hátrányból is vissza tudtak jönni, és bár a győzelem nem jött össze végül, 10-14-ről fordítva, a 15-15-ös döntetlennel így is nyertek 1 pontot. Néhány apró hibát kellett volna csak kiküszöbölnie az IAS-nak tegnap, és könnyedén összejöhetett volna számukra a győzelem is a BEE ellen.

Gubiék így fontos pontokat veszítettek, szám szerint kettőt, ami miatt a Budapest Five, ha nem is nagyhoz, de egy minimális előnyhöz jutott a tabella tetején.

60a37a58b6cd8k1.jpg

A TIPPMIXPRO CS:GO MASTERS 5. FORDULÓJÁNAK EREDMÉNYEI:

  • IAS 15:15 BEE
  • LLH 16:11 WiLD
  • PLG 8:16 Linkdown
  • BP5 16:3 iTHR

AKTUÁLIS NYEREMÉNYJÁTÉKOK A TIPPMIXPRO CS:GO MASTERS KÖZVETÍTÉSEKEN:

Ha szeretnél többet megtudni a TippmixPro és az e-sport kapcsolatáról, akkor kattints ide!