Az elmúlt pár évben (szerencsére) már némileg kevésbé állta meg a helyét a „minden videójátékból készült film rossz” felvetés, hiszen több olyan produkció is született, amelynek, ha más nem, legalább a közepes szintet sikerült elérnie. A napokkal ezelőtt debütált The Last of Us azonban ténylegesen elhozta a rég várt paradigmaváltást, hiszen nemcsak, hogy toronymagasan az eddigi legjobb adaptációnak nevezhető, de nagyon úgy fest, hogy önmagában nézve is az év egyik igen kiemelkedő sorozatával van dolgunk – mindehhez persze kellettek a sziklaszilárd alapok és a megfelelő kreatív elmék (Neil Druckmann, Craig Mazin) is. Ez a tendencia remélhetőleg a jövőben is folytatódik, hiszen az elkövetkezendő években számos játék fog nagyvászonra és/vagy tévéképernyőre költözni (legfőképp a Sony istállójából), a potenciál pedig ott rejlik minden egyes produkcióban. Az alábbi listában leginkább olyan címeket szedtünk össze, melyek a Naughty Dog mesterművéhez hasonló történetvezetéssel lettek megáldva, ennélfogva pedig sikerrel ültethetők át egy kevésbé interaktív médiumba – értelemszerűen kihagyva azokat a játékokat, amelyeknek már készülőben van az adaptációja.

5. Persona 5

Az Atlus több évtizedes múltra visszatekintő JRPG-sorozata már csak azért is kiváló alapanyag a megfilmesítéshez, mert történetéből és szerkezetéből adódóan kellőképpen eklektikus élményt biztosítana a nézők számára. Különösen igaz ez a 2017-ben megjelent (és azóta kibővített verzióval is gazdagodott) 5. részre, amelyben a főhős egy hatalmi visszaélés következtében kerül új városba és iskolába, hogy kezdetét vegye a nem mindennapi kaland. Tény, ami tény, bravúros írói és rendezői munka kellene ahhoz, hogy a játék jól működjön sorozatként (a masszív cselekmény miatt a filmverzió lényegében kizárható), de ha sikerülne koherens formában tálalni a történetet, akkor egy igazi csemegével gazdagodna a médium. A siker kulcsát leginkább az egyensúly megteremtése jelentené, hiszen a játékban ugyan jól megfér egymás mellett az iskolába járás, a plázában lazulás a haverokkal és az alternatív valóság kastélyainak kipucolása, de egy-egy epizódot bajos lenne kitölteni csupán az egyikkel, hiszen ebben az esetben elkerülhetetlenek lennének a fillerek. Ha viszont sikerülne egy olyan szerkezeti egységet megalkotni, amelyben a játék összes fontos eleme megfelelő arányban szerepel, akkor egy remek karakterekkel bíró fantasy-drámát kapnánk, amelyben nemcsak az emberi kapcsolatok ábrázolása, de a komoly témák (például iskolai zaklatás) boncolgatása is fontos szerephez jut.

4. Red Dead Redemption 2

A Rockstar Games legutóbbi játékát ugyan szokás „lovaglószimulátornak” csúfolni, viszont gondoljunk csak bele: mit kapunk, ha kivesszük a programból az utazást és a masszív nyílt világ nyújtotta számtalan elfoglaltságot? Egy rettentően jól megírt, a zsáner minden kötelező elemét nagyszerűen felvonultató western-sztorit, melynek elmondásához csupa emlékezetes karakter asszisztál – élükön Arthur Morgannel, aki túlzás nélkül a stúdió legjobban sikerült főhőse. Az évtizedekkel ezelőtt virágkorát élő műfajhoz mára csak kevés rendező nyúl, és még ezekben az esetekben is csak ritkán születnek olyan modern klasszikusok, mint például a Django elszabadul, így a Red Dead Redemption 2 megfilmesítése lényegében adná magát – már csak azért is, mert a cselekmény a legtöbbször filmszerű átvezetők képében gördül tovább. Maga a korszak is kellően izgalmasnak mondható, hiszen a Van der Linde bandának már egy olyan világban kell boldogulnia, amelyet meghódított a civilizáció, az új idők új dalait pedig egy ütős stáb nagyszerűen tudná megénekelni. A játék szerkezete (tervezés-akció-bonyodalom-új helyre költözés) ugyan az utolsó fejezetekre eléggé önismétlőnek mondható, tehát ezen mindenképp variálni kellene egy kicsit, de ha sikerülne a bravúr, akkor egy igazi remekművel gazdagodna ez a mára szinte teljességgel elfeledett műfaj.

3. Nier: Automata

A lista legnehezebben adaptálható darabja egyértelműen a Platinum Games alkotása, amely ugyan meglehetősen egyszerű premisszával bír, viszont csakhamar kiderül, hogy a sztori, és főleg annak elmesélése már nem is lehetne bonyolultabb. A Nier: Automata története szerint a (nagyon) távoli jövőben a Földet idegenek rohanták le, méghozzá robotok segítségével, az emberiség pedig a Holdra menekült, hogy androidok bevetésével szerezzék vissza szeretett bolygójukat. Egyszerű a szituáció, nemde? Hát, nem, a program narratívája ugyanis meglehetősen sokrétű (vagy, ahogy manapság nevezik: meta), tele váratlan fordulatokkal, érzelmekkel, mondanivalóval, ami pedig a legfontosabb: a nagy egész megértéséhez nem elég egyetlen végigjátszás, sőt igazából kettő vagy három sem.

A sztori szirmai ugyanis csak akkor nyílnak ki teljesen (bár a mögöttes tartalom miatt még ez is vitatható), ha több szereplő szemszögéből is átéljük az egyes történéseket, ezzel alaposan megkavarva a lineáris történetvezetést. Ezt vagy úgy lehetne megoldani egy sorozatban (a Personához hasonlóan a mozifilm itt is felejtős), hogy részenként váltakoznak a nézőpontok, vagy úgy, hogy külön évadokat szentelnek 2B, 9S és a történetet záró A2 karakterének. Előbbi abból a szempontból mindenképp szerencsésebb lenne, hogy nagyobbat ütne a felismerés, ugyanakkor egy nagyon erős forgatókönyv kellene ahhoz, hogy ne egy érthetetlen katyvasz legyen a végeredmény. A sztori egyébként a mesterséges intelligenciák térhódításával kellőképpen relevánsnak mondható (nem véletlenük startolt el nemrég a játék alapján készült anime), így nem is kérdés, hogy nagyot ütne egy jól sikerült adaptáció. Ugyanakkor félő, hogy az alapmű komplexitását és rétegeltségét még a lehető legjobb íróknak/rendezőknek sem sikerülne átadniuk. Az androidokon található szemfedők kukázása pedig adja magát, hiszen élőszereplős formában meglehetősen furán festenének a „vak” karakterek.

2. Spec Ops: The Line

Ha az előbbi cím a lista legnehezebbje volt (mármint adaptálás szempontjából), akkor a Yager Development meglehetősen nagy vihart kavart játéka az, ami talán a legkönnyebben vihető vászonra – témájából és ábrázolásmódjából adódóan viszont vélhetően nincs az a stúdió, amely bevállalná a forgalmazást. A 2012-es Spec Ops: The Line ugyanis meglehetősen naturalista módon, tabukat döntögetve tárta a játékos elé a háború borzalmait, egy pillanatig sem romantizálva a katonák életét. Martin Walker történetét leginkább Joseph Conrad, A sötétség mélyén című regénye, valamint Francis Ford Coppola klasszikusa, az Apokalipszis most ihlette (egyik sem az a könnyen emészthető darab), viszont még ezekhez mérve is brutálisnak mondható a homokviharokban gazdag dubaji mentőakció.

Az alkotás ugyanis nem volt rest olyan sokkoló jelenetekhez folyamodni a (sikeres) hatáskeltés céljából, mint például a civilek kivégzése, a fehér foszfortól szénné égő, sikoltozó emberek vagy a villanypóznára felakasztott holttestek látványa, esetleg épp a főhős egyre inkább elharapódzó őrülete – utóbbi fejezi ki leginkább a programot átható háborúellenes üzenetet. Az alkotás már csak azért is működne filmként vagy sorozatként, mert pont a játékmenete volt az, amely meglehetősen közepesre sikeredett, miközben a történet számos fordulatot tartalmazott. A fent említett momentumok (melyek egyébként csak a jéghegy csúcsát jelentik) pedig lényegében gondoskodnának arról, hogy rengetegen legyenek kíváncsiak a végeredményre. Persze, mint azt pár sorral feljebb már említettük, egy ilyen projekt megvalósulásának az esélye jelen pillanatban a nullával egyenlő.

1. Mass Effect

Mi mással is zárhatnánk egy ilyen felsorolást, ha nem a BioWare epikus űroperájával, melynek univerzuma és története lényegében könyörög egy dollármilliókba kerülő blockbuster feldolgozásért. Ugyan a játék adaptációját már több mint egy évtizede bejelentették, a projekt körül azóta is csend honol, így szinte biztosra vehető, hogy nem lesz a dologból semmi. Pedig Shepard sztorija kiváló filmes matéria, és már csak azért is remek választás lenne, mert az elmúlt pár évben a Disney-nek sikerült alaposan megtépáznia a Star Wars-nevet (valamelyest ugyan javult a helyzet, de a baj már megtörtént), így a rajongók lényegében ki vannak éhezve egy grandiózus sci-fire. A galaxis megmentése egy idegen, mechanikus fajtól ugyan eléggé sablonos panelnek mondható, de a nagymúltú stúdiónak sikerült egy olyan, népekben és kultúrákban gazdag világot megalkotnia, amely méltó vetélytársa a George Lucas által megálmodott messzi-messzi Galaxisnak, így szinte biztosra vehető, hogy az alapanyagot nem ismerők körében is felettébb népszerű lenne a Kaszások inváziója.

Bár a regényeknek köszönhetően nem is feltétlenül kellene követni a játékok cselekményét, hiszen az olvasnivalók is kellő táptalajt biztosítanának egy nagyívű történethez – pluszban pedig a kanonizált főhős miatt sem fájna a rajongók feje. A trilógia adaptálása viszont abból a szempontból mégiscsak jobb ötletnek bizonyulna, hogy a BioWare a játéktörténelem talán legjobb karaktereit vezényelte a Normandia fedélzetére, a ténylegesen szerethető (vagy épp utálható) szereplők pedig elég sokat dobnának a minőségen – pláne, ha a tálalás is megfelelne az elvárásoknak. Szívből reméljük, hogy végül látnak majd fantáziát ebben a sztoriban – a tendenciából kiindulva szerencsére minden esély megvan rá.

Összeállításunkkal természetesen csak a felszínt kapargattuk, hiszen a több évtizedes múltra visszatekintő játékiparban már számtalan kiváló történettel és cselekménnyel rendelkező alkotás született, elég csak az Alan Wake-re gondolni. A Quantic Dreamnek – tekintve, hogy lényegében interaktív filmekről van szó – például a teljes munkássága könnyedén adaptálható lenne, de ugyanez igaz a Supermassive Games játékaira is. Hagyományosabb vizekre evezve például a Grand Theft Auto-epizódok is kiváló alapanyagként szolgálnának, de az olyan klasszikus FPS-ek világában és történetében is kellő potenciál rejlik, mint például a Half-Life (természetesen egy némileg bőbeszédűbb Gordon Freemannel) vagy a revitalizált Wolfenstein. A sort pedig még hosszasan folytathatnánk.

Te mit néznél meg a nagyvásznon vagy sorozatként?