A mesterséges intelligencia témaköre elsőre sci-fibe illő elképzelésnek hathat, holott a MI-k már jelenleg is napjaink szerves részét képezik, jelentősen megkönnyítve a dolgunkat az élet nem egy területén. Épp ezért született meg a Digitális Jólét Program keretein belül a Mesterséges Intelligencia Koalíció, melynek célja, hogy alaposabban is megismertesse a nagyközönséget a MI-kkel, valamint a hazai MI alapú fejlesztésekkel.

003kozossqpromov3.png

Ennek az átfogó programkeretnek az egyik állomása az MI kihívás, aminek a segítségével akár te is megismerheted a mesterséges intelligencia alapfogalmait, a "Bevezetés a Mesterséges Intelligencia világába" kurzus keretében, melyre ezen a linken tudtok jelentkezni. Ráadásul, amennyiben teljesítitek a kurzust, úgy lehetőségetek nyílik egy PS5 konzolt vagy egy RTX 3060-as videokártyát is nyerni, így mindenképp megérheti kicsit alaposabban is megismerkedni a mesterséges intelligenciákkal.

Már csak azért is, mert az MI-k a játékipar szerves részeit képzik. Cikksorozatunk előző részében például a jó szándékú mesterséges intelligenciák közül gyűjtöttünk össze ötöt, most pedig ideje megnézni az érem másik oldalát is, avagy lássunk öt felejthetetlen antagonistát, akik nagyszerű stílusuk vagy épp az ellenük vívott kőkemény harc miatt örökre belevésődtek az agyunkba.

Mother (Ruiner)

Mother a Ruiner világának legfontosabb mesterséges intelligenciája, ami számtalan gyártósort és illegális szerverfarmot üzemeltet szerte Rengkok városában, egyben pedig a rendet is fenntartja ezekben a létesítményekben Angel néven futó, szerves robotjaival. És bár Mother nem olyan összetett személyiség, mint listánk későbbi tagjai, a vele való összecsapás így is ritka emlékezetesnek mondható, hiszen ez az első olyan harc a játékban, amikor tényleg minden tudásunkat be kell vetni, hogy élve ússzuk meg a mesterséges intelligencia lézerágyújának össztüzét.

sscc120bd74adf00592031bfb74bb4889ac047016b1920x1080.jpg

Mother Brain (Metroid –széria)

Mother Braint vagy egyszerűen csak Mothert aligha kell bemutatni a Metroid rajongóknak, hiszen a játékszéria egy visszatérő ellenlábasát tisztelhetjük benne, aki a Metroid, a Super Metroid és a Metroid: Zero Mission című játékokban a fő ellenfelünket jelentette. Mothert az ősi és misztikus Chonzo faj készítette még annak idején, azonban rövid időn belül az űrkalózoknál kötött ki, akiknek a vezetője is lett. Számító és könyörtelen természetének hála a kalózok rajtaütései sokkal komolyabbak és szervezettebbek lettek, így egyáltalán nem csoda, hogy hamar éles tüske lett a Galaktikus Föderáció oldalában.

metroidsamusreturnsmotherbrainbattle.png

Dr. Nefarious (Ratchet & Clank)

Előző listánkon már ott szerepelt Clank a Ratchet & Clankből, most pedig ideje bemutatni a széria fő ellenlábasát is. Dr. Nefarious egyszerűen gyűlöl minden szerves életet, és becsületére legyen mondva, elég aktívan próbálja is kiirtani azt. Elképesztően bonyolult tervei között az idősíkok megváltoztatása vagy az emberek robotokra cserélése egyaránt ott szerepel, és bár komikus tulajdonságai miatt nem lehet olyan komolyan venni, mint listánk többi résztvevőjét, a Ratchet & Clank sokszor animációs filmeket idéző hangulatához így is nagyon jól passzol, emlékezetes ellenpólust képezve hőseink számára.

ratchetclankriftapart20210610154018.jpg

SHODAN (System Shock játékok)

A sci-fi zsáner visszatérő témája, hogy mi történne vajon akkor, ha egy mesterséges intelligenciát nem kötne semmilyen morál, a System Shock játékok főgonosza pedig egy tipikus válasz erre a kérdésre. SHODAN-t eredetileg azért hozták létre, hogy a TriOptimum Corporation űrállomásán, a Citadel Stationön segédkezzen a különféle kutatásokban, azonban egy hackernek hála öntudatra ébredt és magához ragadta a komplexum irányítását. SHODAN egy megalomán, istenkomplexusos MI, ami az embereket egyszerű férgeknek vagy parazitáknak tekinti, erre pedig elég sokszor emlékezteti főhősünket is, mielőtt sikerülne leállítani.

shodan-gonosz-mi-01.jpg

GLaDOS (Portal)

Listánk első helyezettje aligha lehet meglepetés sokak számára, hiszen GLaDOS egyike a valaha megalkotott legjobb MI karaktereknek, aki nagyban hozzájárult a Portal sikereihez. A legtöbb mesterséges intelligenciától eltérően neki nem kifejezetten hideg és számító a stílusa, inkább szarkasztikus, sőt, még egyfajta kegyetlen humorérzéke is van, ami kiemeli őt a társai közül. Ennek a szokatlan személyiségnek hála pedig GLaDOS enyhén szólva sem egy átlagos MI gonosztevő, egyben pedig a Portalt is jóval többé teszi egy egyszerű logikai platformernél.

tfg2etqk9yjnqurrwyhcdg.jpg

Persze fontos leszögezni, hogy a mesterséges intelligenciák általában csak a fikciós művekben megalomániás gonoszok, a valóságban sokkal inkább az emberiség javát szolgálják. Ha érdekel a téma, tudjatok meg róla többet is a MI kihívás kurzus teljesítésével!