• Az Addams Family jogait birtokló MGM stúdiót megvette az Amazon
  • Ezzel a Wednesday sorozat átkerülhet a Prime Video kínálatába
  • De a megállapodás nem jelenti az MGM produkciók automatikus költözését
  • A Netflix egyelőre nem rendelte meg a 2. évadot, sem további Addams sorozatokat 

Tim Burton hatalmas sikerrel keltette életre Wednesday Addams-t tavaly novemberben, úgy, ahogy a sötétség hercegnőjét még sosem láthattuk, középiskolás lányként. A mesés környezet és a furcsa, kívülálló hős miatt testhezálló munkának tűnt Burton számára a címszereplő története, ám kritikánkban hangsúlyoztuk, hogy ezúttal a tőle megszokottnál csípősebb humorral is előrukkolt a rendező. A sorozatot olyannyira pozitívan fogadta a közönség, hogy a Wednesday megdöntötte a Stranger Things negyedik évadjának nézettségi csúcsait. Premierjét követően kicsit magasabb számokat hozott, mint vetélytársa és a legmagasabb heti statisztikák is a sorozat nevéhez fűződnek az angol nyelvű produkciók között.

Wednesday elköltözhet

Az évadfinálé nyitott befejezése és a két fontos antagonista karakter életben tartása egyaránt indokolnák a folytatást, csakhogy a megfilmesítési jogok kicsúszhatnak a Netflix kezéből. Az Addams Family az MGM tulajdona, a stúdiót pedig nemrég megvásárolta az Amazon. A Deadline értesülése szerint ez nem jelenti azt automatikusan, hogy a Wednesday átteszi székhelyét a Prime Video kínálatába, a váltás lehetősége ugyanakkor fennáll. A teljes képhez hozzátartozik, hogy egyelőre a Netflix sem jelezte a folytatás szándékát. Márpedig a legnagyobb szolgáltatónál a magas nézettség sem feltétlen garantálja az új évad elkészültét.

mv5bntflotzjztktyjiymc00odfllwfmnwytn2e3nwezowuxmja1xkeyxkfqcgdeqxvyndq0mtyzmdav1.jpg
(A képek forrása: IMDB)

A Netflix és a franchise-építés

A Wednesday és az Addams Family jövőjét érintő döntés azért is volna fontos, mert tükrözné a szolgáltató gondolkodásmódját. A Netflix bátran tölti fel műsortárát a legkülönbözőbb műfajú és stílusú produkciókkal, legyen szó tinisorozatról, horrorról, romantikus vígjátékról, európai munkákról, hollywoodi jellegű blockbusterről vagy szerzői filmről, az éveken át folyó franchise-építéstől azonban eddig jobbára elzárkózott. Angol nyelvű szériáit csak a legritkább esetben engedi két-három évadnál tovább futni.

jenna-ortega-talks-similarities-between-her-and-wednesday-addams.jpg
(A kép forrása: Game Rent)

A Nyerd meg az életed elsöprő sikerét látva mégis bejelentették, széles univerzumot húznak fel a koreai produkció köré, azóta pedig más sorozatok kapcsán is felmerült a spin-offok ötlete. A Stranger Things és A nagy pénzrablás alkotói már jelezték, hogy testvérszériákat készítenének, nemrég pedig szóba került egy Addams Family univerzum lehetősége. A Netflix egyik vezetője elárulta, hogy ő nagyon szívesen látná az egyes családtagok saját történeteit, erről azonban éppúgy, mint a Wednesday második évadjáról, egyelőre nem határoztak. A streamingszolgáltató közelgő döntése valamennyi hasonló produkció számára üzenet értékkel bírhat.