A gonosz békakirállyal futott be a Super Mario Galaxis: A film utolsó előzetese
Egy nagy Mario-mitológia-mix lesz a nem is olyan sokára érkező galaxisközi kaland.
Egy nagy Mario-mitológia-mix lesz a nem is olyan sokára érkező galaxisközi kaland.
Egy bennfentes szerint már előrehaladott állapotban volt a fejlesztés, a cég irányváltása azonban a Sucker Punch akció-kalandjátékát sem kímélte.
Már tavaly márciusban sejthető volt, hogy a felújítást végző Ballistic Moon lehúzza a rolót, mostanra pedig be is fejeződött a folyamat.
Állítólag rajongók akarták megsegíteni, de hamar kriptobotrányba keveredett a Counter-Strike alkotója.
Még én is csak megfejteni próbálom, hogy mire lesz jó az EA Sports Project Assist technológiája, ami valós időben alakítja az igazi meccseket videojátékká.
Ha már nagyon várod a South of Midnight portját, akkor elő is kaphatod a naptárat, mert végre felfedték a megjelenés dátumát!
Öt év után újra életjelet adott az Abandoned projekt.
Új Predator-film készülhet Schwarzeneggerrel, illetve két másik klasszikusának a folytatását is leforgatnák.
Nem ragad le a Pixel 10 dizájnnál a Google, derült ki egy tokgyártó miatt.
Egy semmiből jött open world csoda vagy egy MindsEye méretű bukás lesz a Samson: A Tyndalston Story? Egy biztos: az eddigi látnivalói nagyon meggyőzőek.
Miközben a AAA játékok bukdácsolnak, ez az indie játék rekordot dönt.
Az új leak szerint az Xbox akár a PS6-ot is felülmúlhatja.
A Saber Interactive CCO-ja ismét megnyugtatott mindenkit, hogy nincs elfelejtve a Knights of the Old Republic felújítása, ennél többet azonban Darth Malak sem tudna kihúzni belőle.
Az Electronic Arts átszervezésekbe kezdett a Battlefield Studios összes részlegénél – ez pedig elbocsátásokkal jár.
Nem sokkal a Leo Woodall-pletyka után egy újabb érdekes szóbeszéd futott be, ráadásul egy olyan, aminek jó eséllyel sokan örülnének.
Így is Call of Duty videókat posztolgat a Fehér Ház, hát még, ha ez a játék elkészült volna anno...
A modderek megcsinálták azt, amit az NVIDIA nem akart: áttörték az RTX 5070 Ti limitjét.
Hülye lenne a Paramount nem elkészíteni a harmadik részt, az azonban egyszer sem biztos, hogy az eredeti rendező is visszacsüccsen majd a direktori székbe.
Szerencsére nem tartott sokáig American McGee visszavonulása a játékiparból. Az Alice 3 helyett viszont valami másféle agybaj vár ránk.
Jobb, ha behódolsz Bobernek, mielőtt gátat vet az életednek!
Továbbra is megállíthatatlannak tűnik Steamen a Massive Entertainment looter shootere, amihez nemrég egy tonnányi tartalmat jelentettek be a készítők.
Alig három hónapja mutatkozott be a Gang of Dragon, most viszont már a bezárás fenyegeti a stúdióját. Az egészről pedig a NetEase tehet.
Sok finomságot hoz a Diablo 4 áprilisban érkező nagy kiegészítője, de akadnak olyan rendszerek is, amik miatt csak vakarhatjuk a fejünket.
Bajban a stúdió? A Marathon rajtja után egy eddig sosem látott refundhullámról beszélnek.