Nioh – Denuvo nélkül érkezik a PC-s verzió
A legújabb hírek szerint Team Ninja úgy döntött, hogy a Nioh: Complete Edition esetében nem veszik igénybe az osztrák szuper-védelmet.
A legújabb hírek szerint Team Ninja úgy döntött, hogy a Nioh: Complete Edition esetében nem veszik igénybe az osztrák szuper-védelmet.
Bár az eddigiek alapján nem lehetett sokat tudni az új Assassin’s Creed modern száláról, Bruno Guérin most elárult róla pár apróságot.
A Steamen kiadott közlemény szerint a játék tesztszerverein november elejétől megmászhatóak lesznek a különféle tereptárgyak.
Eddig is tudtuk, hogy a Rockstarnak nem nagyon akaródzik kiegészítőt kiadni a Grand Theft Auto 5-höz. Most már hivatalos: nem is lesz.
Az Assassin's Creed: Origins megjelenéséig már csak hárat kell aludnunk, úgyhogy elérkezett az utolsó kedvcsináló ideje.
A Bioware egyik volt alkalmazottja őszintén beszélt arról, hogyan is viszonyul az EA a játékokhoz és a játékosokhoz.
A Warhammer: End Times – Vermintide egészen csütörtökig ingyenesen játszható, mi több, kedvezményesen megvásárolható.
A Wolfenstein 2: The New Colossus elég vad kritériumokat támaszt, pedig annyira nem tűnik szépnek azért.
A Cyberpunk 2077-ről szóló legújabb pletykák szerint a játék többjátékos és egyjátékos módját a bárok afféle közösségi hubként kötik majd össze.
A nemrég megjelent Dark Interval mod az eredeti programból kihagyott ötleteket fűzi össze egy önálló játékká, amit bárki kipróbálhat.
Bár a Legacy of Kain sorozata elméletileg 2003-ban lezárult, a Crystal Dynamics tweetjei alapján lehet, hogy újabb részre számíthatunk.
Szemfüles adatbányászok érdekes modellekre és skinekre bukkantak a WoW 7.3-as patchében, amik új, esetleg játszható fajokra utalnak.
Birgány "Raisy" Adrián eddig is a legjobb Quake Champions játékosok közé tartozott, most pedig megnyerte a Dreamhack Denver versenyét.
A Funcom ingyenessé tette tavalyi kísérleti játékát, a Hide and Shriek-et, ingyen egy próbát megér az egyedi koncepció.
A Start Wars Battlefront 2 sztori-módjának hosszáról beszélt a játék producere, mely manapság átlagos körülinek nevezhető.
A The Evil Within 2 során nem csak külső szemszögből követhetjük főhősünket, hanem teljesen a bőrébe is bújhatunk.
Egy évvel a PS4/PS Vitás premiert követően a Bandai Namco PC-re is kiadja a Sword Art Online: Hollow Realizationt.
Három akciós időszak alatt is elverhetjük a pénzünket, valószínűleg lesz is mire. Ha minden igaz, pár nap múlva kezdődik az első.
Talán a hónap legerősebb hetére készülhetünk, hiszen most érkezik a Destiny 2 PC-re vagy épp az Assassin's Creed Origins.
Miközben folytatódik a Final Fantasy XV fejlesztése, a Square Enix úgy döntött, hogy elhalasztja a multiplayer komponens kiadását.
A spanyolviaszt ugyan nem akarja feltalálni, de a túlélős játékok műfaját továbbgondolja a Don’t Starve-val világhírnevet szerző Klei. Megérkezett a Dwarf Fortress és a Rimworld szerelemgyereke, ahol nem a fapopulációt kipusztítva, hanem oxigént előállítva kell túlélni.
A Life is Feudal egy nagyszabású, a realizmust előtérbe helyező MMO, aminek nyílt bétája november közepén kezdődik.
Még be se mutatták a Star Wars VIII. részét, J.J. Abrams már arról beszél, milyennek képzeli el a következő részt.
A Jagged Alliance az 1990-es évek nagy taktikai sorozata volt. Most az Underground Games táblajátékot készít belőle.