Hitman Absolution: ilyen a rossz marketing
Félresiklott a Square Enix facebookos alkalmazása, amivel virtuális bérgyilkosságokat lehetett rendelni.
Félresiklott a Square Enix facebookos alkalmazása, amivel virtuális bérgyilkosságokat lehetett rendelni.
Hivatalos videót kapott a december 7-én PlayStation 3-ra is megjelenő, a trilógia valamennyi részét tartalmazó Mass Effect Trilogy.
A hónap közepén jelenik meg a Resident Evil 6 frissítése, másnap pedig három DLC-t is letölthetünk.
A Zynga idén egy újabb játékának működtetését állítja le, de most nem egy kisebb programról, hanem a Mafia Wars 2-ről van szó.
Az Epictől egy újabb vezető pozíciót betöltő dolgozó távozott: ezúttal az elnök, Mike Capps hagyta el a céget.
December 6-tól (csütörtök) kapható a 2012-es év utolsó PC Guruja, ami ismét 116 oldalas tartalommal várja az olvasókat. 21 teszt, 6 előzetes, fejlesztői interjú, továbbá egy tíz oldalas Best of 2012 összeállítás is része a repertoárnak, a DVD-mellékleten pedig öt videoteszt és két teljes játék kapott helyett, ráadásul a magazin mellé ezúttal is csomagoltunk egy posztermellékletet, ami 2013-as naptár is egyben!
Néha nem elég a sikerhez, hogy valami jó legyen, míg máskor nem kell több marketingnél -- most olyan címekről fog szó esni, melyek valamilyen módon, de megbuktak.
Nagyon jól hangzott az ingyenes BioShock az új Infinite mellé, ám kiderült, hogy az ajánlat csak Észak-Amerikára vonatkozik.
A Motorola elvesztette a Microsoft ellen indított pert, az Xbox 360 továbbra is forgalomban marad az USA és Németország területén. Persze a meccsnek még nincs vége, most jönnek az egyezkedések.
A mai nap reggelétől fogva már semmilyen támogatást nem fogad el az Obsidian. A játék 4,3 millió dolláros büdzséből készül el, valamikor 2014 áprilisában.
A talán legjobban várt PS3-exkluzív akciójáték, a Naughty Dog-féle The Last of Us új videót kap a sztoriról -- most egy rövid előzetest láthatunk, hogy megjöjjön a kedvünk.
A neves stratégiai játék nemsokára a mozivásznon is bemutatkozik. Az első trailer egy minden fronton átlagos háborús filmet sejtet -- ti megnézitek?
A Free Radical Design nevét eltitkoló munkatársa szerint katasztrofális munkát végezett a csapat a Battlefront III-mal, ami legfeljebb egy közepes játék lett volna.
Kíváncsi vagy, milyen lenne, ha élőben játszhatnál Far Cry 3-at? Nos, egy friss amatőr filmecskének hála megtudhatod. Remek, igényes és kidolgozott anyag, tessék kattintani a beillesztett videóra!
A játék új gameplay-felvételein a különböző kivégzéseket és mozdulatokat vehetjük szemügyre. A játék megjelenése jövő februárban várható konzolokon.
A klánok mellett a csoportok, azaz Groupok is megjelennek a Blizzard RTS-ében, kiszolgálva a casual játékosok igényeit is, hisz nem csak Koreában van StarCraft II, ugye...
Nem kell félni a Crysis 3 PC-s változatát illetően: lesznek részletes grafikai beállítások, és egyből kapunk nagy felbontású textúrákat is -- úgy látszik, a Crytek szeretné elkerülni a Crysis 2 körüli, igen kellemetlen botrányt.
A Bethesda azt ígérte, hogy jövőre nem csak PC-re, hanem PlayStation 3-ra is meg fog jelenni Skyrim legújabb, Dragonborn névre keresztelt DLC-je.
Ma jelent meg a Darksiders II harmadik nagy letölthető tartalma, melyben hősünkkel visszalátogatunk a romokban álló Földre.
Az orosz származású, Ormeli álnevet használó hölgy olyan jó cosplayes, hogy az Irrational Games munkát ajánlott neki.
Jövő nyáron folytatódni fog a meglepetéssikernek nevezhető Mortal Kombat: Legacy című websorozat.
Még idén megjelenik a legújabb 3DMark, mellyel a DirectX 11-es kártyáink teljesítményéről kaphatunk képet.
Mától kapható a Guardians of Middle-earth, aminek örömére a kiadó feltöltötte a játék utolsó videóját.
A korábban már beharangozott Big Picture funkció mostantól bárki számára elérhető, a Valve ráadásul durva akciókkal ünnepli a jeles eseményt...