Russell Crowe örült volna, ha nem hagyják ki a Gladiátor 2-ből
Az ausztrál színész elmondta, hogy egy kicsit szomorú, egy kicsit meg irigy amiatt, hogy ő már nem lehetett benne a folytatásban.
Az ausztrál színész elmondta, hogy egy kicsit szomorú, egy kicsit meg irigy amiatt, hogy ő már nem lehetett benne a folytatásban.
Egyesek máris az X-Menhez és a Misfitshez hasonlítják a Netflix új sci-fi sorozatát, ami most megkapta első előzetesét.
A szériáért felelős Marc-Alexis Coté rántotta le a leplet a központi területként funkcionáló platform új nevéről, pontos megjelenési dátumot viszont ezúttal sem közölt.
Naoe rejtett pengéjét és Yasuke sisakját is behúzhatjuk, ha van rá elég pénzünk.
A Yigsoft munkatársai kamera elé is álltak-ültek, hogy elmagyarázzák a rajongóknak, hogyan működik a REDkit.
Maga a Gillian Owenst alakító színésznő erősítette meg a People-nek, hogy elkészül Griffin Dunne 1998-as filmjének második része.
A júniusi frissítésnek köszönhetően végre a Creation Kit is megérkezett a Bethesda sc-if- RPG-jéhez, ám a koncepció újfent nem lelt túl jó fogadtatásra.
A vázlatos térkép mellett számos tereptárgy, épület és mappanév is napvilágot látott a soha el nem készült expanzióból, amely egy teljesen új helyszínre vitt volna minket.
Az elmúlt napokban valódi bejelentés-dömping zúdult a játékosokra, hála az ilyen-olyan rendezvényeknek, mi pedig összeszedtük a személyes kedvenceinket.
Alan Moore, Dave Gibbons és John Higgins műve alapján vadonatúj adaptáció készül – ezúttal CG-filmként.
Vadonatúj horrorjáték készül a P.T. nyomdokain – most megkapta első előzetesét a Haunted Bloodlines.
Roland Emmerichtől érkezik az Amazon vadonatúj történelmi sorozata, amiben a Trónok harca sztárja lesz a főszereplő.
Nagyon úgy néz ki, hogy az egyik szinkronszínész adatlapja árulkodott és ezáltal lebukott a Clockwork Revolution megjelenési dátuma.
A Life is Strange: Double Exposure októberben érkezik, viszont a legdrágább kiadással két héttel a megjelenés előtt már neki lehet kezdeni a kalandoknak.
Optimus fővezérnek nem kell többé egyedül porosodnia!
Nemcsak a The Boys új évada, hanem Homelander is megérkezett a Mortal Kombat 1 karakterei közé.
A Shazam! és az Annabelle 2: A teremtés rendezője ülteti át a nagyvászonra a borzalmakat – mutatjuk, kik szerepelnek eddig a filmben.
Egy kitartó játékos a Bethesda live service alkotásában is felhúzta az Avtivision franchise-ának egyik legkedveltebb terepét, amellyel a 2010-es Black Opsban találkozhattunk először.
Egy tehetséges modder pillanatok alatt az id Software klasszikusába varázsolta az új felvonás egyik legnagyobb újdonságát.
Sok dologgal lehet félelmet vagy undort kelteni az emberben, ám különösen maradandó az élmény, ha a romantika helyét veszi át a horror – ilyen filmekből szemezgettünk.
A Warner Bros. Animation és a DC Studios a film bukása után egy sorozatban hozzák vissza a szuperhőst.
Hunter Schafer szintén bekerült a szereplőgárdába, méghozzá az Oscar-díjas Michelle Yeoh mellé.
Nagyon jól fogadta a közönség a Transformers Egy című filmet – talán mégsem lesz annyira pocsék, mint gondoltuk?
Nem vitás, hogy az elmúlt években a világ jelentős változásokon ment keresztül, aminek többek között a különböző technológiai újítások, illetve az új termékek megjelenése lett a eredménye. Ez pedig lényegében minden szektorban, így a gyerekjátékgyártó iparban is észrevehető, tapasztalható.