Ennél betegebb játékot rég láttunk – Itt az új Ezzel játszunk epizód!
Kipróbáltuk a Buckshot Roulette című őrületet, ami nemcsak beteg, de nyomasztó is.
Kipróbáltuk a Buckshot Roulette című őrületet, ami nemcsak beteg, de nyomasztó is.
A Netflix megerősítette, hogy az ötödik évad lesz az utolsó és utána csak spinoffokban térhetünk vissza a The Witcher világába.
Megérkezett a Trap előzetese, amiben Josh Hartnett kerül szorult helyzetbe – egy koncert kellős közepén.
A sorozat népszerűségének köszönhetően a Fallout 4 bekerült a Steam legfelkapottabb játékai közé.
A Bit Reactor nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint újragondolni a stratégiai játékok műfaját.
Két játékot is kapunk ezúttal: az egyik Salem városába, míg a másik a ’90-es évek Amerikájába visz el.
Megérkezett az animációs Transformers One első előzetese, de ekkora borzalomra még mi sem számítottunk.
Megérkezett a 15 RGB zónával rendelkező Razer Firefly V2 Pro, ami csillog-villog, de úgy, ahogy egérpad még sosem.
Nagyon úgy néz ki, hogy a népszerű páros ismét együtt dolgozhat, ezúttal ez életrajzi filmen.
Új videóval jelentkezett a TeaserPlay csatorna és ezúttal a Joker-filmet vették alapul – mutatjuk a végeredményt!
A közkedvelt széria egyik veterán fejlesztője logikus magyarázatot adott arra, hogy miért kell olyan sokat várni a soron következő Fallout epizódra.
A már sokszor megbízhatónak bizonyult billbil-kunnak köszönhetően megtudhattuk, milyen ajándékokkal kedveskedik nekünk legközelebb a digitális áruház.
Észak-Alföld második legnagyobb településének lakói sem maradnak ki az Országos Gaming Expo nyújtotta programokból.
Az IGN mikrofonvégre kapta az Amazon nagysikerű adaptációjának készítőit, a beszélgetés során pedig fény derült egy-két érdekességre.
Úgy tűnik a cég megreformálná az SFF, azaz kompakt méretű PC-k piacát.
A megosztó rendező egy interjú keretében árulta el, hogy akár 6 epizódot is megélhet a franchise, amennyiben van rá igény a nézők részéről.
A mai napon fog sor kerülni a Warhorse Studios új alkotásának leleplezésére, az IGN videójának köszönhetően azonban már most kiderülhetett, mikor térhetünk vissza Bohémiába.
Eugene Evans szerint nagyon is tervben van a franchise következő felvonása, a Hasbro azonban nem szeretné elkapkodni a megfelelő partner kiválasztását.
A 2003-as klasszikust rendező Park Chan-wook produceri felügyeletével készül a Lionsgate produkciója, a megjelenési dátum azonban még nem ismert.
A legendás rendező sci-fi filmet rendez UFO-témában és már az is megvan, hogy ki írja a forgatókönyvet.
A Deadline számolt be róla, hogy Tarantino a fiókba dobta a 10. filmje ötletét, hogy egy új alkotással zárja le makulátlan karrierjét.
Egy új tanulmány szerint a megkérdezett fejlesztők nem kevesebb, mint 70%-a meg van győződve arról, hogy ez nem egy jó irány.
Mehetünk befelé a menedékbe? Itt a legjobb alkalom, hogy nekiállj menedzselni a túlélők közösségét!
Todd Howard teljesen véletlenül rábukkant egy komplett papír-jelentésre, ami amúgy nem is látszódott a felvételeken.